Közélet

2014.07.28. 17:38

Van, akinek minden fillér számít

Harapnak az akciókra a vásárlók – mondta az egyik boltvezető, és ezt a megállapítást az általunk megkérdezett vevők is megerősítették. Egyesek akár pár forintért is átmennek másik üzletbe, ellenben olyanok is szép számmal vannak, akik nem fáradoznak, még ha drágább, akkor is a megszokott boltban emelik le a kosarat.

Licska Balázs

Young man in supermarket comparing bottles of oil, rear view, close-up

Fotó: Getty Images

Júniusban az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkentek az élelmiszerek árai, az előző évhez viszonyítva pedig 1,3 százalékkal mérséklődtek – derült ki a statisztikai hivatal adatsorából.

Egy esztendő leforgása alatt a cukor, a liszt és az idényáras élelmiszerekért fizetendő összeg több mint 15 százalékkal esett vissza, de csökkenést lehetett tapasztalni az étolaj és a péksütemények terén is. Drágultak azonban a tej- és hústermékek, szeszes italok.

– A tejtermékek és a húsok ára az egekbe szökött, a többi pedig szinte nem változott, ezért mindig megdöbbenek, mikor azt hallom, hogy olcsóbbak lettek az élelmiszerek – magyarázta egy békéscsabai boltvezető, aki szerint a cukor, a liszt és az étolaj ára maradt a korábbi szinten.

Mint mondta, a reklámújságokban is hirdetett kedvezményekre harapnak a vásárlók, az eladott mennyiség növekedése érezhető. Egyesek, ha sokat fogyasztanak az adott áruból, akár 5 forintos különbségnél is átpártolnak egy másik üzlethez, de a legtöbben csak akkor váltanak, ha valamit legalább 20 százalékkal akcióznak le.

Az egyik békéscsabai boltban egy kilogramm cukor 240, egy kilogramm minőség liszt 260 forintba került, egy liter étolajért 380 forintot, egy olcsóbb fajta tejért 180 forintot kellett a pénztárnál hagyni. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy az üzletbe betérők tisztában vannak-e azzal, hogy mi mennyibe kerül.

– Egy kilogramm cukor 210, egy kilogramm liszt, a drágább fajtából 180 forintba kerül – mondta egy idős hölgy, aki valamelyest alálőtt a boltban feltüntetett áraknak. Ő kenyérért, zöldségért és gyümölcsért tért be, illetve tojást keresett. Hozzátette, többnyire nézi az árakat, melyek meglátása szerint szinte hetente változnak. Figyeli a leárazásokat is, hiszen minden fillér számít.

– Nagyjából mindig összeadom, hogy mennyit fizetek majd a pénztárnál, de általában túllépem azt az összeget. Figyelem, miért mennyit kérnek el, de az igazság az, hogy a blokkot már csak otthon nézem meg – tette hozzá.

– Minden hónapra készítek egy költségvetést, beosztom a fizetésem, hogy ne legyenek problémáim a hóvégeken. Csak annyi pénzt hordok magamnál, amennyi abban szerepel, hogy még véletlenül sem költekezzek túl – ecsetelte egy fiatal lány, hogy mennyire tudatosan vásárol. Éppen néhány szelet kenyeret vett le a polcról, munkába igyekezett, illetve már azon is töprengett, mire lesz szüksége a vacsorához.

– Nem csinálok havi nagybevásárlást, csak néhány napra tervezek előre – folytatta. Azt mondta, pár forintért nem megy át másik boltba, számára például egy kilogramm lisztnél 30 forintos különbség nem számít. Ha viszont már több száz, ezer forintért vásárolhatna összességében kedvezőbb áron, akkor elgondolkozna a váltáson. Ő egyébként szinte fillérre pontosan tippelte meg, hogy az adott üzletben mennyibe kerül egy zacskónyi cukor.

Cikkünk folytatását elolvashatja a Békés Megyei Hírlap keddi számában. A Hírlapra itt fizethet elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!