Közélet

2014.07.28. 15:03

Kilenc gyulai kockázati helyszínt jártak be az ellenőrök

Kilenc gyulai kockázati helyszínen ellenőrizte az elmúlt időszakban a vízelvezető rendszer állapotát a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A parancsnok-helyettes és a katasztrófavédelmi megbízott az önkormányzat és a vízügyi igazgatóság munkatársával járta be az érintett helyszíneket.

BEOL

A vizek kártételei elleni védekezésre felkészülés kiemelt jelentőségű az igazgatóság tevékenységében, hiszen Békés megye fokozottan veszélyeztetett terület. A ellenőrzések célja a lakosság védelmének magas szintű biztosítása, adott helyzetben a hatékony védekezés – írja honlapján a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A szakemberek a gyulai supervisori ellenőrzés során felmérték a kockázati helyszíneket, intézkedtek a feltárt hiányosságok megszüntetésére, végül összegezték a tapasztalatokat.

Megállapításaik szerint a műtárgyak állapota a településen megfelelő, ahol szükséges, ott felszólították a tulajdonosokat az átereszek karbantartása és tisztítására. A záportározó befogadóképességét, az átemelő-szivattyúk kapacitását megnövelték, az önkormányzat képviselő-testülete emellett mobil szivattyú vásárlásáról is döntött. A város csapadékának közel a felét elvezető csatorna kotrása jelenleg is folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!