Közélet

2014.07.24. 21:41

A világ tetején a csabai hegymászó

Feljutott a Föld 12. legmagasabb hegycsúcsára, a 8051 méteres Broad Peakre Varga Csaba nagyváradi és Suhajda Szilárd békéscsabai hegymászó - közölte a Duna televíziós csatorna Hazajáró című műsorát gyártó cég, az expedíció segítője a Facebook közösségi portálon csütörtök este.

BEOL

A Hazajáró által közölt információk szerint a Magyar Karakorum Expedíció hegymászói szerdán jutottak fel a kínai-pakisztáni határon lévő Broad Peak - eredeti nevén K3 - csúcsára, és Varga Csaba csütörtökön már az alaptáborból jelentkezett telefonon.

Elmondta, hogy minden a terv szerint alakult: hétfő hajnalban indultak a 4950 méteren fekvő alaptáborból, majd elérték a 6400 méteren lévő 2-es tábort, utána pedig kedden a 3-as tábort 7050 méteren, ahonnan éjszaka indultak tovább.

A friss hó miatt igen nehéz körülmények között, ráadásul rendkívüli kimerültségben végül helyi - azaz pakisztáni - idő szerint szerda kora délután érték el a csúcsot.


- "A csúcson tanyáztunk egy órát, jó idő volt, nem fújt a szél. Fantasztikus volt a kilátás, mindent lehetett látni a Karakorumban, Indiába is átláttunk. Úgy éreztem magam, mintha egy hegyi királyság trónján ülnék" - fogalmazott a hegymászó a Hazajárónak adott telefoninterjúban.

Lefelé a 4-es táborban, 7400 méteren éjszakáztak, és csütörtök hajnalban indultak el az alaptáborba, ahová helyi idő szerint este 7 óra körül érkeztek meg.

Varga Csaba megköszönte mindazoknak, akik aggódtak és imádkoztak értük "Ez nagyon sokat számított" - mondta az interjúban.

A Broad Peak

A Broad Peaket először 1957. június 9-én mászta meg egy osztrák expedíció.

A magyarok közül 2000. július 31-én Ács Zoltán és Mécs László (Explorers), majd 2007. augusztus 11-én Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Ugyan Anita (Magyarok a világ nyolcezresein) mászták meg a csúcsot, amely az igen meredek és viszonylag hosszú, 8000 méter fölötti magasságú csúcsgerincen közelíthető meg.

Korábbi cikkeink a témában

- Vasárnapra tervezik a csúcstámadást

<!-- A világ tetején a csabai hegymászó Feljutott a Föld 12. legmagasabb hegycsúcsára, a 8051 méteres Broad Peakre Varga Csaba nagyváradi és Suhajda Szilárd békéscsabai hegymászó - közölte a Duna televíziós csatorna Hazajáró című műsorát gyártó cég, az expedíció segítője a Facebook közösségi portálon csütörtök este. A Broad Peak A Broad Peaket először 1957. június 9-én mászta meg egy osztrák expedíció.

A magyarok közül 2000. július 31-én Ács Zoltán és Mécs László (Explorers), majd 2007. augusztus 11-én Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda, Ugyan Anita (Magyarok a világ nyolcezresein) mászták meg a csúcsot, amely az igen meredek és viszonylag hosszú, 8000 méter fölötti magasságú csúcsgerincen közelíthető meg. Korábbi cikkeink a témában - Vasárnapra tervezik a csúcstámadást

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!