Közélet

2014.07.21. 10:25

Elekiek világtalálkozója

Hagyományosan hintós bevonulással kezdődik az Elekiek XII. Világtalálkozója augusztus 1-jén, pénteken délután. Az egyperces harangszóval a kiűzöttek búcsúzására emlékeznek. A megnyitón Pluhár László, Elek polgármestere köszönti a megjelenteket, a vendégdelegációk nevében Thorsten Wozniak, Gerolzhofen polgármestere mond ünnepi beszédet. (x)

BEOL

A találkozó egyik mozgatórugója az eleki vagy Elekhez kötődő előadók szereplése. Augusztus 1-jén három fiatal tehetség, Fazekas Csenge, Jámborné Gulyás Erika és Szucsik János ad műsort, őket már nem igazán kell bemutatni. Utánuk Dankó Szilvia következik, aki a Muzsika és Nóta Tv kiemelt előadója. Az esti sztárfellépő LL Junior, koncertjeit elsősorban a fiatalok kedvelik, de bizonyára a közönség többi része is szívesen hallgatja.

Ezt utcabál követi, ahol a zenét a ManGoRise zenekar szolgáltatja, mely a hazai fesztiválok és klubélet egyik legújabb kedvence. Zenéjük reggae, dance hall, pop és latin elemekből építkező jamaicai koktél.
Dr. Heim Lajosné, Elek alpolgármestere, a világtalálkozó főszervezője elmondta, a hivatalos delegációk megtekintik Békés megye egyik büszkeségét, a lőkösházi Vásárhelyi-Bréda-kastélyt. Kevés kastélyról mondható el, hogy ilyen szépen felújították.

Utána a delegációk visszatérnek Elekre, hogy a rendezvénytéren folytassák a szórakozást. Augusztus 2-án a délelőtt hivatalos programokkal telik. Már hagyomány, hogy 9.30 órakor német nyelvű szentmisét tartanak a római katolikus templomban. A misét Kozovici Attila, a Temesvári Egyházközség plébánosa celebrálja. A misén megszentelik a Kulturkreis Elek zászlaját. Ezt követően ünnepi műsor és koszorúzás szerepel a programban, az emlékműsort a Dr. Mester György Általános Iskola tanulói adják. Ünnepi beszédet mond Pluhár László polgármester és Joschi Ament, a Kulturkreis Elek elnöke.

A kiűzetési emlékmű egyedülálló alkotás, amely nemcsak jelképesen, hanem valójában megörökíti a történelem borzalmait, de már előretekint a jövőbe. Ezután a hivatalos delegációk visszavonulnak a polgármesteri hivatal mögötti térre, melynek ünnepélyes névadója következik. Köszöntőt mond Pluhár László és Hermann Lenz, Laudenbach  polgármestere. Közben 8 órától a hagyományos főzőversenyt rendezik meg a József Attila utcában. A szórakoztató gyermekműsorok sem hiányoznak, lesz arcfestés, lufihajtogatás, a Pithon Magic Show és Pasenko bohóc műsora, akik május elsejei programjukkal elkápráztatták a megjelenteket. Különösen Pasenko bohóc lufihajtogatós műsorszáma aratott sikert, most ismét a gyermekek és a szülők rendelkezésére áll.

A rock kedvelőinek az alábbi zenekarokkal, együttesekkel kedveskednek: Másképp, SCORE, Dirty Slippers, After Dark, valamint a Retrock, akik ismert rockegyüttesek dalait játsszák. A hagyományos batyus sváb bálon négy évvel ezelőtt az UnterRock zenekar remek báli hangulatot biztosított. Két évvel ezelőtt foglaltak voltak, de most másfél évvel ezelőtt lekötötték őket, hiszen nagyon gyorsan a közönség kedvencei lettek.

– Nagyon fontos számunka, hogy a hagyományos eleki sváb bál valóban hazavárja a vendégeket – hangsúlyozta dr. Heim Lajosné. – Az ünnepi műsor keretében a helyi egyesület tagjai hagyományos eleki betáncolással teszik fel a koronát a megnyitóműsorra. A hagyományos joc Gál László vezetésével indult el, amit már negyedik alkalommal rendezünk meg, a mácsai zenekar és a Békés Banda zenél a vendégeknek.

Augusztus 3-án ünnepi szentmisét tartanak a római katolikus templomban. 13 órakor a BéKSZI Trefort Fiúkórus ad itt koncertet Surinásné Tóth Olga vezetésével. Közben a sportpályán nemzetközi kispályás labdarúgó-bajnokságot, erőemelő-versenyt rendeznek, különböző játékos feladatokkal várják az érdeklődőket, a városi sportcsarnok nemzetközi asztalitenisz-versenynek ad otthont a helyi asztalitenisz klub szervezésében. 

Elek város 18. születésnapja, Elek legidősebb és legfiatalabb polgárának köszöntése, Elekért Érdemérem átadása, majd a születésnapi torta szeletelése is szerepel a vasárnapi programban. Ünnepi műsort adnak az eleki óvodások és a Dr. Mester György Általános Iskola tanulói. Fergeteges folklórdélután keretében magyar, illetve nemzetközi táncosok műsorai következnek, akik elsősorban a testvértelepülésekről érkeznek. A rendezvényt az RMS és Demjén Ferenc koncertje, valamint tűzijáték zárja.

 

Világtalálkozója augusztus 1-jén, pénteken délután. Az egyperces harangszóval a kiűzöttek búcsúzására emlékeznek. A megnyitón Pluhár László, Elek polgármestere köszönti a megjelenteket, a vendégdelegációk nevében Thorsten Wozniak, Gerolzhofen polgármestere mond ünnepi beszédet. (x) -->

Címkék#Elek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!