Közélet

2014.03.11. 10:29

Mihalik Enikő nem ül a babérjain

A békéscsabai topmodell idén egyelőre ontja a divatanyagokat, kampányokat, címlapokat. Alig egy hete számoltunk be róla mexikói és holland címlapokon pózol, most a török divatvilágot hódítja meg.

BEOL

A magyar szépség lett egy török luxusáruház tavaszi kampányának az arca, ezt megelőzően pedig a Vogue mexikói címlapjának örülhettünk. Ez azonban még mindig csak a februári termés fele, és Mihalik Enikő januárban sem tétlenkedett - olvasható a Glamour oldalán.

Mihalik Enikő igazi török hódítást vitt véghez, hiszen a Beymen hirdetése után most a XOXO magazin címlapján pózol. Az isztambuli divatlap a Harper´s Bazaar és Vogue helyi kiadása után csapott le büszkeségünkre, aki egy pazar fekete-fehér sorozatban hálálja meg a törökök lelkesedését. Aki látta a Beymen reklámok fotóit, annak igencsak ismerős ez a sorozat, ami nem is véletlen, hiszen ezt is Koray Birand készítette. A smink, a helyszín és a hangulat is azonos, de a török fotósnak így is sikerült egy önálló, teljes értékű sorozatot készítenie.

Nyugodtan leszögezhetjük, hogy újabban Koray Birand igazi múzsára talált Enikőben, hiszen már sokadszorra fotózza a magyar modellt. Most nemcsak a kampány és a XOXO magazin az új közös munkájuk, de Yu Tsai mellett ő is készített egy széráit a szépségről a mexikói Vogue-nak. Ez már a sokadik termékeny munkakapcsolat Mihalik Enikő pályafutása során, hiszen emlékezhetünk, korábban Max Faragóval dolgozott sokat, és időről-időre visszatér Terry Richardsonhoz is.

A kép forrása: glamouronline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!