Hirdetés

2006.06.11. 14:30

Építeni kell – mondja a legjobb forgalmazónak ítélt vállalkozó

Immár harmadik esztendeje szerepel a Csaba Expo díjazottjai közt az Aranyi és Társa Kft. 2004-ben a legszebb külső stand díját vihették haza, tavaly közönségdíjasok lettek, az idén pedig a legjobb forgalmazónak járó elismerést ítélte oda nekik a szakzsűri.

BEOL

- Társaságunk építőipari anyagok forgalmazásával foglalkozik – mutatja be cégét Aranyi Imre ügyvezető igazgató. Bár ebben a formában csak néhány éve működnek, az alapítók mögött több évtizedes építőipari tapasztalat van, például Aranyi Imre 1970 óta dolgozik a szakmában, s egészen 1992-ig állami nagyvállalatoknál ténykedett.
A békéscsabai székhelyű Aranyi és Társa Kft. elsősorban a hazai, illetve a romániai piacon van jelen, de most készítik elő moldáviai megjelenésüket is. Elsősorban német, osztrák gyártók minőségi termékeit forgalmazzák.
Bár az építőiparban számos negatív jelenség tapasztalható, a szakember nem látja sötéten a jövőt: történjék bármi, építeni kell, felújítani kell – mondja, hozzátéve, hogy természetesen a szorosabb piaci versenyben jobban meg kell dolgozni a sikerért.
Az említett negatív hatások egyike az úgynevezett körbetartozások ügye, ami a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is sújthatja a becsületes vállalkozásokat – Aranyi úr erre is számos példával szolgál, például bottal ütheti egyik – korábban megbízhatónak ítélt – megrendelője nyomát, ugyanis a hírek szerint külföldön, egy másik kontinensen bujkál hitelezői elől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!