Közélet

2010.07.12. 09:38

Karsai Zita Dubaiból hazajött Magyarországra vakációzni

Két Békés megyei városban is fellépett vasárnap Karsai Zita, aki a Megatánc című tehetségkutató televíziós műsorban vált ismertté.

M. M.

Azóta nagy utat járt be szakmailag és a magánéletében egyaránt. Tánciskolát nyitott Budapesten, majd férjhez ment Margl Tamás egykori olimpikonhoz, akivel tavaly októberben Dubaiba költöztek.

Ehhez képest nagy feltűnést keltett tegnap délután a gyulai strandon, ahol a divatbemutatót tartó lányok között tűnt fel, néhány órával később pedig az újkígyósi Galiba-napok színpadán láthattuk viszont, az ExperiDance műsorában.

— Igen, itthon vagyok, de csak vakáción. Ősszel visszatérek Dubaiba, a férjemhez — nyilatkozta lapunk kérdésére. — Egy ismert hajtermékekkel foglalkozó cég arca lettem ezen a nyáron, ahol egy új márkát segítek a piacra. Ebből kifolyólag egy több állomásból álló országos turnén veszek részt. Ezért is vagyok most itthon.

Gyula és Újkígyós pedig úgy került képbe, hogy J. Csonka Hedvig — mi csak Hédinek hívjuk — újkígyósi divattervezővel régi barátok vagyunk. Néha adok ötleteket táncos ruhák elkészítéséhez, s a most reklámozott professzionális hajtermék vörös-ezüst színét ruhatermékekre is átvittük. Gyulán többek között Hédi ezen termékeit is bemutattuk. Az újkígyósi út pedig ezek után már érthető...

Mint Karsai Zita elmondta, két évvel ezelőtt már járt Békéscsabán, de Gyulán és Újkígyóson tegnap volt először. Arra a kérdésre, hogy meddig maradnak Dubaiban, a következőket válaszolta:
— A jövő évben még biztos. A férjemnek — aki erőnléti edző az Egyesült Arab Emirátus legjobb csapatánál — addig szerződése van. Aztán majd látjuk. Nagyon szeretnénk gyerekeket, de amíg nem látjuk, hol telepszünk meg huzamosabb időre, várunk vele. Nekem már nincs meg a budapesti tánciskolám, hiszen innen nem tudtam volna működtetni, de Dubaiban is tanítok.

Kinn úgy mehet csak egy nő dolgozni, ha a férje erre írásos engedélyt ad. Nos, Tamás engedélyével rendelkezem, így ott is azt csinálhatom, amit szeretek. Otthon évekig tanultam kortárs táncot, erre Dubaiban nagy igény van, így sohasem vagyok munka nélkül. Jól élünk, de ha a sors úgy hozná, hogy holnaptól valamelyikünknek bárhová, akár ide Békésbe kellene jönni, a másikunk szó nélkül követné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!