Zahorán János ismét remekelt a Palicsi-tónál
Mik ezek?
XA múlt hétvégén rendezték meg a Szerb Ultrafutó Szövetség saját rendezésű 24 órás bajnokságát, amelyen szerb, makedón, montenegrói, indiai kiválóságok mellett a verseny tavaly győztese és egyben pályacsúcstartója, a békéscsabai Zahorán János is képviseltette magát.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is egy, a Palicsi-tó mellett kijelölt, 1 kilométeres körpálya szolgált a verseny útvonalaként. Idilli környezet a szabadidősportok szerelmeseinek, elit ultrafutók számára azonban egy egyedülálló kihívás helyszíne. A tó körül ugyanis hiányoznak az árnyékot adó fák. Nem meglepő tehát, hogy a helyi meteorológia szolgálat által elrendelt hőségriadó különösképp érintette a résztvevők népes táborát.
Zahorán János, a JALTE-Alföld TE versenyzője már az első körtől ügyelt az ásványi sók és nyomelemek tudatos pótlására, valamint a szervezetének vízzel és jéggel történő hűtéséről. A tapasztalt ultrafutók ravaszságával pedig nem ment bele semmiféle elhamarkodott küzdelembe: előbb felmérte az ellenfeleinek a képességeit, majd csak utána állt az élre - tájékoztatott a futó ugyancsak atléta fia, Zahorán Ádám.
Ennek értelmében 40 kilométerig a makedón Zorán Dima farvizén "evezett", majd ott az éllovas szerepét átvéve magabiztos előnyre tett szert: óránként egy kört vett a legfőbb riválisára. Így végül 221 kilométer teljesítésével, a tavalyi pályacsúcs megfutásával Zahorán János személyében ismét magyar győztest köszönthettek a célban a Szerb Ultrafutó Szövetség rendezői. A második a makedón Zorán Dimov lett, maga mögé utasítva a hazaiak kedvencét, a szerb Stefanovic Nebojsát (190 km).
Zahorán János teljesítményének súlyát az is alátámasztja, hogy a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség világbajnok- és Európa-bajnoki kvalifikációjának B-szintjét érte el.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. krumplistészta 2012. június 20. 21:40
SZÉP VOLT ZACSÓ!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





