BEOL

— Nyolcadikos voltam, amikor egy színdarabot mutattunk volna be a téglagyári kultúrházban, és mi néhány társammal, elmentünk a Békéscsabai Építők—Gödöllői Dózsa mérkőzésre, hogy megnézzük az egykori gólkirályt Deák Ferencet — kezdte a visszaemlékezést Tóth Márton.

 

— A Bamba becenévre hallgató csatár góljával a vendégek nyertek 1—0-ra, miközben mi úgy beleéltük magunkat a meccsnézésbe, hogy miattunk elmaradt a bemutató. Érdekesség, hogy néhány évtizeddel később Deák Ferenccel együtt vettem át a Magyar Labdarúgásért Érdemérem ezüstfokozatát.    

— Hogyan kezdődött a pályafutása, mikor került az NB I-be?    
— Mezőtúrra jártam a gépészeti technikumba, ahol korábban jobbszélső voltam, majd tizenötévesen beállítottak a kapuba, és ott ragadtam. Az iskola befejezése után a Bánkúti Állami Gazdaságba kerültem, ahol Bige János segítségével kerültem a megyei bajnokságban szereplő Debreceni Vasöntöde csapatába, ahol idősebb Imri István volt az edzőm. Itt egy négyes helyi tornán vettünk részt, amelyet az NB III-as csapatok előtt megnyertünk, úgy, hogy én az első mérkőzésen ötből négy 11-est kivédtem. Debrecenből bevonultam Hódmezővásárhelyre katonának, ahonnan Turay András edző hívott 1965-ben Békéscsabára.

Az Előrében akkor Kucsera Mihály védett, akitől sokat tanultam. Két évvel később mindkét NB I-es újonc, a Komló és az Eger is le szeretett volna igazolni. Én Komlóra kerültem, ahol az első NB I-es meccsemen a Győri ETO ellen álltam kapuba, és sajnos 9—0-ra kikaptunk, igaz sérülés és kiállítás miatt kilencen maradtunk a pályán. A Győr erejét mutatja, hogy később a Mészölyt és Farkast felvonultató Vasast is 4—0-ra győzték le.  
       
— Mikor került vissza ismét Békéscsabára, hogyan alakult a pályafutása?
— Az egyéves komlói kirándulás után 1968-ban visszatértem az NB II-es Békéscsabai Előrébe, ahol Piller Sándor vezetésével egy remek csapat kovácsolódott össze. Akkor került Csabára Láza, Németh, Schneider, Mészár és Bertók. Megnyertük a bajnokságot, én az NB-s osztályok kapusai közül a legkevesebb gólt kaptam, így meghívást kaptam a televízióba a „Halló fiúk, halló lányok” című műsorba.

Néhány évvel később 1974-ben az NB I B-ben a szentendrei siker után feljutottunk az NB I-be. Első mérkőzésemen 3—1-re legyőztük az MTK, az őszi idény után én vezettem a Népsportnál az osztályzatok alapján a kapusok rangsorát. A Vasas elleni 2—1-re megnyert Fáy utcai találkozón kivédtem Várady Béla 11-esét. Az NB I-ben 1978-ig védtem, majd a szakosztály technikai vezetője lettem 1985-ig.    
         
— Ön állandóan képezte magát, és a későbbiekben sportvezető lett...  
— Már aktív koromban huszonhat évesen elvégeztem a középfokú edzői tanfolyamot, és kapusedző lettem az Előrénél, olyan tanítványaim voltak mint dr. Simon Fiala János, aki később szájsebész lett, vagy Lipcsei Imre aki ma főiskolai tanár. Később a közép- és felsőfokú sportszervezői oklevelet szereztem, és 1985-ben a megyei tanácshoz kerültem, ahol négy évig a szabadidősportot szerveztem. Tizenhat évvel ezelőtt, 1986-ban vettem részt először a Balaton átúszáson, és azóta is rendszeresen ott vagyok.

A Békés Megyei Labdarúgó-szövetségnél 1989-ben egy új elnökség alakult, amely igyekezett a kihívásokra választ adni, ekkor választottak meg főtitkárnak. Piller Sándor elnök — aki évtizedeken át sokat tett a Békés megyei labdarúgás fejlesztéséért — elindította a megyei utánpótlás programot, amelynek keretében a nyári táborokban több mint háromezerötszáz fiatal vett részt. Büszke vagyok arra, hogy Piller Sándorral csaknem húsz évvel ezelőtt elindítottuk a megyei polgármesteri találkozókat.

Az ötödik, békési találkozó volt számomra a legemlékezetesebb, ahol ott volt egykori példaképem, Grosics Gyula, valamint az Aranycsapat további három tagja Buzánszky Jenő, Puskás Öcsi és Hidegkúti Nándor. Tíz évvel ezelőtt lettem az MLSZ megyei instruktora, ma is ebben a funkciómban dolgozom. Szerencsés embernek mondhatom magam hiszen, a hobbim egyben a munkám is. A labdarúgás nekem az életet jelenti, sok barátot szereztem a sport révén az elmúlt évtizedekben.