Szavazzon az Előre-évszázad legjobbjaira!
Mik ezek?
XAz Előre Centenáriumi Bizottság február 1-jével elindítja az Előre-évszázad legjobbjainak „keresésére” vonatkozó szavazós játékát. Összesen 5 szavazás szerepel a tervek között, minden alkalommal több dologra is le lehet adni a voksokat. Minden szavazás egy teljes hónapon át tart.
A szervezők leszögezik: nem minden sportágban (egykori Előre-szakosztályban) indít versenyt az ECB, mert egyrészt nem minden szakosztály volt képes valóban komoly sikert elérni, másrészt vannak olyan sportágak, ahol teljesen értelmetlen a szavaztatás, ugyanis az eredmények alapján teljesen egyértelmű, hogy ki az adott sportágban az évszázad legjobbja.
Mindemellett az ECB a saját döntése alapján az utóbbi sportágakban is kihirdeti majd az Előre-évszázad legjobbjait. Az ECB valamennyi szavazást megelőzően több választási lehetőséget kínál a szavazók számára. A névsort a bizottság mindig meghatározott elvek alapján állítja össze. (Az Előre-évszázad szavazásban kizárólag olyan sportemberek kerülnek a listára, akik valóban az Előre tagjai voltak.)
Az első szavazás ideje: 2012. február 1 – 29. Első alkalommal szavazni lehet: az Előre-évszázad labdarúgójára, női és férfi kézilabdázójára. Az első szavazásnál mind a három esetben nyolc sportembert választott ki az ECB – előzetes belső voksolások után: bejutottak a legjobb 8 közé! –, s csak erre az összesen 24 sportolóra adható le a szavazat.
Az ECB kiválasztási elvei az alábbiak voltak (az itt felsorolt 6 kritériumból legalább 5-nek igaznak kellett lennie):
a.) Objektív elemek:
I. Saját nevelésű játékos legyen, vagy legalább 4 bajnoki idényben szerepeljen az Előre színeiben;
II. Válogatottság, de legalábbis válogatott kerettagság Előre-játékosként;
III. Meghatározó szerep a csapat akkori életében (pl.: huzamosabb ideig csapatkapitányi tiszt betöltése, gólkirály, Év Játékosa, stb.), esetleg fűződjön nevéhez valamilyen csabai rekord vagy elsőség;
IV. Pályafutása, sikerei elsősorban Békéscsabához kötődjenek (tudják róla, hogy csabai);
V. Nemzetközi szinten is számottevő eredmény részese legyen.
b.) Szubjektív elem:
VI. Legendává vált az elmúlt évek során.
Szavazás módja: a www.elore100.hu vagy www.1912elore.hu vagy www.elorenkse.hu vagy www.beol.hu oldalon, illetve a Békés Megyei Hírlap, a Csabai Mérleg, a Csabai Aktuális, a Tót Melanzs újságokból kivágott szavazólapokon; a Békéscsabai Előre NKSE mérkőzésein kitöltött és a kihelyezett urnába bedobott szavazólapokon; az Előre Centenáriumi Klubban kitöltött és kihelyezett urnába bedobott szavazólapokon.
A legjobb futballistára itt
a legjobb női kézilabdásra itt
a legjobb férfi kézilabdásra itt szavazhat
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









