Salakmotor: Benkő Roland bejutott az Európa-döntőbe
Mik ezek?
XA versenyt a lengyel Kacper Gomólski maximális teljesítménnyel nyerte meg az ukrán Kiril Tsukanov előtt, aki 13 ponttal fejezte be a viadalt. A harmadik helyet külön futamban döntötte el Benkő Roland és a lett Andrzej Lebedievs mivel mindketten 11-11 ponttal zárták az alapversenyt. Ebben a futamban Roland nagyszerű rajtot vett, de a kimenőben megelőzte őt Lebedievs, és így ő végzett a harmadik helyen.
A verseny majdnem egy órás csúszással rajtolt. Benkő Roland fantasztikusan kezdte a viadalt, hiszen rögtön az első futamában nyerni tudott, ami a folytatásban is nagy lökést adott neki. Második futamában ismét siker övezte Benkő Rolandot, mivel ismét győztesként haladt át a célvonalon. Roland számára a folytatás is magabiztos versenyzést mutatott. A 12. futamban, bár kikapott a cseh Zdenek Holubtól nem volt oka bánkódni, mivel három etap után 8 pontot szerzett. A legnagyobb izgalmat a 17. futam hozta, mivel itt dőlt el minden. Benkő legrosszabb startját vette és emiatt a negyedik helyen volt kénytelen befordulni. Ezt a futamot a hazaiak kedvence Kiril Tsukanov magabiztos fölénnyel nyerte meg a cseh Smetana előtt. Végül nagy örömünkre Benkő Roland a harmadik helyen ért célba és így 11 ponttal zárta a versenyt, ami számára az Európa döntőbe jutást jelentette.
Végeredmény: 1. Kacper Gomólski (Lengyelország) 15 pont (3,3,3,3,3), 2. Kiril Tsukanov (Ukrajna) 13 (3,3,1,3,3), 3. Andrzej Lebiediev (Lettország) 11+3 (T,3,2,3,3), 4. Benkő Roland (Magyarország) 11+R (3,3,2,2,1), 5. Ondrej Smetana (Cseh- Köztársaság) 8+3 (2,T,3,1,2)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





