Sakknagymester szeretne lenni
Mik ezek?
XA tizenkilenc éves sakkozóval, aki tavaly egyéniben és csapatban is diákolimpiai bajnok lett, a Csaba Centerben rendezett diákolimpiai bajnokok köszöntője után beszélgettünk.
— Mikor és hol ismerkedett meg a sakkozás alapjaival? Eddig kik egyengették az útját?
— Otthon a családban kedvelt sport a sakk, hiszen édesapám már régóta sakkozik, és vele tettem meg az első lépéseket. Én általános iskolásként elsős koromban Békésen kezdtem el játszani — mondta az NB I-es Pénzügyőr csapatában a második táblán játszó, valamint a Mezőberényi SE-ben sakkozó fiatalember. — A Békési TE-ben Andor László edző irányítása mellett játszottam, majd 2003-ban a Békéscsabán élő Emődi Gyula nemzetközi mester lett az edzőm. Jelenleg a Pénzügyőrben Horváth Csaba nemzetközi nagymester a trénerem, aki 2008 ősze óta irányítja a felkészülésemet, és jelenleg ő az első táblása a Pénzügyőr csapatának.
— Milyen jelentősebb eredményeket ért el eddigi pályafutása során?
— Tizennégy éves korom óta tagja vagyok a korosztályos magyar válogatottaknak. Azóta hét alkalommal nyertem egyéniben és csapatban Európa-bajnoki címet. Legutóbb 2009-ben Pardubicében nyertünk aranyérmet a tizennyolc éves fiúk Európa-bajnokságán. A 2007-es sakkcsapat-világbajnokságon a tizenhat évesek mezőnyében ezüstérmesek lettünk. Itthon számtalan sakk diákolimpiai bajnoki címet nyertem. Több korosztályos aranyérmem is van az országos bajnokságokról, legutóbb tavaly lettem bajnok a tizennyolc éves fiúk között. A FIDE-mesteri címet 2007-ben szereztem meg, 2008-ban pedig nemzetközi mester lettem. Jelenleg 2505 Élő-pontom van, az idén szeretném elérni a 2540 pontot.
— Úgy hallottam, hogy nemcsak itthon, hanem a szerbiai csapatbajnokságban is rendszeresen asztalhoz ül...
— Valóban így van. A szerb második liga vajdasági csoportjában, a Zombor csapatában játszom. Jelenleg a második táblása vagyok a magyar határtól mindössze huszonöt kilométerre fekvő zombori együttesnek.
— A tanulás mellett naponta mennyi ideje jut edzésre?
— Békéscsabán, a Közgé tizenkettedik osztályába járok, és jövőre, az ötéves képzés keretében végzek majd. Az iskola befejezése után a Budapesti Corvinus Egyetemen szeretném folytatni a tanulmányaimat. A tanulás mellett naponta három órát sakkozással töltök. A hétvégeken jönnek a csapatbajnoki mérkőzések, és vannak még egyéni versenyek is, amelyeken lehet gyűjtögetni az Élő-pontokat.
— Milyen tervei vannak a sakkozás területén ebben az évben?
— Hosszú távú célom, hogy megszerezzem a nagymesteri címet. Ehhez az idén teljesíteni kell a nagymesteri normát. Most, februárban indulok a húsz éven aluliak országos bajnokságán, majd jönnek itthon és a szerb bajnokságban a csapatbajnoki mérkőzések. A nyáron és az ősszel több olyan nemzetközi versenyen szeretnék asztalhoz ülni, amelyeken esélyem lehet a nagymesteri norma teljesítésére.
— A sakk szellemi sport, milyen sportot szeret még a sakkozás mellett?
— Ha szabadidőm engedi, akkor szívesen beállok a srácok közé focizni. Jót tesz a mozgás a szervezetnek. Egy-egy focimeccs után frissebben ülök le a sakktábla mellé.
Az elnök szurkol, hogy újabb nagymestere legyen a megyének
Gyerekkora óta ismeri ifj. Balog Imrét a Békés Megyei Sakkszövetség elnöke, Petró József, aki így vélekedik a fiatal sakkozóról: — Figyelemmel kísérem Imi pályafutását, és nagyon örülök, hogy ilyen szépen halad előre. Nagyon szurkolok neki, hogy megszerezze a nemzetközi nagymesteri címet, így Erdős Viktor után újabb Békés megyei versenyző kerülhet be a sportág legjobbjai közé. Egyébként Imi nemcsak a sakkban tehetséges, hanem a zenében is, az elmúlt években zongorázni járt. Szeretném még elmondani jó tanácsként, hogy ne tegye fel az életét a sakkra, hanem szerezzen valamilyen területen diplomát, hogy biztos megélhetése legyen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









