Rögbiedzésektől hangos hetente kétszer a Madaras kollégium pályája
Mik ezek?
X A Gyulai Várvédők csapata az uniós, azaz 15 fős rögbi változatot játssza: az angolszász nevelési kultúra alapjának számító rögbit nem szabad összekeverni az amerikai focival, ami a XIX. században nőtt ki a rögbiből.
Mindkét sportágnál a labda célterületre juttatása a cél, az amerikai focit sisakban, kitömött védőfelszerelésben játsszák, a rögbiben nem feltétlen a külsőségekre helyezik a hangsúlyt, bár a Várvédők nemrégiben nyertek rögbimezeket, pályázat útján.
A Várvédők folyamatosan várják a sportolni vágyó fiatalokat, hiszen a rögbinél egyaránt fontos az edzettség, a gyorsaság és az ész. A gyulai Harruckern gimnazistájának, az informatika szakos Kovács Attilának is fontos a jó erőnlét, és nem utolsó sorban a csapatszellem, épp ezért csatlakozott a rögbicsapathoz. A két fiatalember együtt eszelte ki, hogy a Harruckern gyulai lánykollégiuma, a „Madaras” focipályája kiválóan alkalmas az edzésekre.
Felkeresték a kollégium, majd a Harruckern vezetőit, és előadták a tervüket. Mikulán Róbert igazgatóhelyettes pedig igen rugalmas, ha sportról van szó, így a fiúk egy jelképesnek nevezhető összegért használhatják a Madaras-pályát. Hetente kétszer tartanak edzést, kedden és csütörtökön 18 órától bárki kipróbálhatja magát a rögbisek között. Az első gyulai rögbicsapat, a Várvédők célja, hogy jövőre az NB II-es mezőnybe kerüljenek.
Legközelebb július 10-én Gyöngyösön, majd a Velencei-tónál, strandrögbi-bajnokságokon ragadják magukhoz a tojásdad labdát.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





