Rögbi: bár vezetik a bajnokságot, az NB I még nem aktuális
Mik ezek?
XAmúgy a legtöbb sportágban követett gyakorlattal ellentétben a rögbiben nem feltétlenül a végső győztes jut fel, hanem az a csapat, amelyik vállalni tudja a magasabb osztállyal együtt járó nagyobb anyagi terheket (csak zárójelben: ha például a labdarúgásunk élvonalában tapasztalt pénzügyi anomáliákra gondolunk, talán nem is olyan rossz a fentebb vázolt rögbis szabály).
— Csapatunk tele van ügyes fiatallal, de egyelőre még nem gondolkozhatunk az NB I-ben — szögezte le Priskin István, a csabai bikák ügyvezetője. — Tizenhat—tizennyolc évesek, de mivel évek óta együtt játszanak az öregebbekkel, már egyáltalán nem megilletődöttek. Huszonöt fős keretre támaszkodhatunk, akik közül tizenöt-tizenhat a stabil csapattagok száma.
Működik két utánpótláscsoportunk a Békéscsabai Jankay Tibor iskolában és Békésen, a Szegedi Kiss István Református Gimnáziumban is. Úgy tervezünk, hogy mire ők beérnek, már megérik a helyzet az NB I-re.
A bikák az októberi szezonzárást követően sem álltak le, folyamatosan edzésben vannak.
— Több helyen tartottuk és tartjuk az edzéseinket. Hétfőnként mindenki saját maga tréningezik, szerdánként a Mester Klubban kondizunk és fallabdázunk. Péntekenként a Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola tornatermében gyakoroljuk a játékelemeket és végzünk kondicionális feladatokat. A hét utolsó napján, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, szabadtéren mozgunk.
A rögbisek alaposan „kiéheznek” a csatákra, az októberi őszi bajnoki zárást követően csak március legvégén folytatják. A Keleti csoportban a csabaiakon kívül csak a Szentes, a Gödöllő és a Szeged szerepel. Ezért is iktatnak be több felkészülési mérkőzést, március 20-án például Szentesen vizitálnak majd.
— Sajnos a mindig nehezen nélkülözhető Márton Róbertnek műtik a térdét, vele tavasszal aligha számolhatunk. Igyekszünk azonban néhány régi játékosunkat visszacsalogatni, talán sikerül is — folytatta Priskin István. — Az edzésekkel jól haladunk, de hogy az elvégzett munka miként kamatozik, csak ezután tudjuk meg.
Nem szűkölködik tehetségekben a Benny Bulls, az U18-as válogatott keretnek két csabai tagja is van, Csiernyik János és Zsíros Ádám személyében. A húszéveseknél ugyancsak két csabai játékost, Horváth Bencét és Laurinyecz Gergelyt veszik számításba.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









