Öt góllal búcsúzott a szurkolóktól a Gyula
Mik ezek?
XGyula: Harman — Dócza, Vincze, Wéber, Valentényi — Zelenyánszki, Bálint, Kovács T., Nagy G. — Kanyó (Kondoros), Szabó D. (Bagyinszki). Edző: Fodor Sándor.
Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, és egy távoli lövésből hamar meg is szerezte a vezetést. Továbbra is a gyulaiak uralták a játékot, s a vendégek csak a 30. perc után jutottak el a gyulaiak 16-osáig. A második félidőben a hátrányban lévő jánoshidai csapat megpróbált kitámadni, ennek kapcsán azonban újabb hazai gól született.
A 63. percben Wéber rosszul sikerült becsúszószerelése nyomán 11-eshez jutottak a vendégek, de ezt Harman hárította. Majd Zelenyánszki távoli lövéssel növelhette tovább a gyulai gólok számát. A 86. percben újabb tizenegyesre került sor, miután a kiugró Kondoros lábát Tóth kapus elhúzta. A játékvezető a vétkest kiállította, s a 11-est Bálint értékesítette.
A nagy gólarányú hazai győzelem mellett számtalan kapufa és rengeteg kimaradt helyzet jelentette a gyulai csapat nemes bosszúját az elmúlt bajnokságban Jánoshidától elszenvedett mindkét vereségért.
Kiállítva: Tóth L. (Kondoros elleni szabálytalanságért) a 86. percben. G.: Nagy G. a 6., Szabó D. a 27., az 50., Zelenyánszki a 85., Bálint (11-esből) a 86. percben. Jó: Dócza, Zelenyánszki, Bálint, Szabó D., ill. Kelemen, Martók.
Fodor Sándor: — Fiatal csapatunk ma örömfutballt produkált. Minden elismerésem a fiúké. A megszerzett 28 pont jó alapot ad a tavaszi szezon eredményessé tételéhez. Lajkovics János: — Gratulálok a Gyulának, és elismerésem csapatunknak, hogy becsülettel végigjátszotta a szezont.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









