Ökölvívás: Surman nem mindenkivel volt elégedett
Mik ezek?
XIfjabb Surman Zoltán a helyiek versenyzőjével, Nagy Ferenccel csapott össze a gyermek korcsoport 38,5 kg-os súlycsoportjában. A találkozó színvonalas mérkőzést hozott, hiszen mind a két öklöző korához képest kiemelkedő tudással rendelkezik. Ennek megfelelően a pontozó bírák is igen nehéz helyzetbe kerültek, így egy igazságosnak ítélhető döntetlent hirdettek ki.
Szalontai Mihály szintén egy mezőkövesdi versenyzővel, Lőrincz Márkkal akadt össze. Bár a békési fiúnak ez volt élete 4. mérkőzése, ennek ellenére végig méltó ellenfele volt riválisának és több alakalommal is igen komoly gondot okozott ellenfelének. Ám végül a mezőkövesdi fiú pontozásos győzelmet aratott.
Váradi Tamás a debreceni Zsurka Richárddal találkozott és vívott komoly ökölcsatát, de pontozással a debreceni fiút hirdették ki győztesnek.
Fodor Milán, a békési csapat vezéregyénisége a sajószentpéteri Török Gergő ellen bizonyított: nem egészen egy menetre volt szüksége a győzelemhez, hiszen már az első menetben döntőfölényes győzelmet aratott és ezzel a győzelemmel a legjobb ifjúsági versenyzőnek járó különdíjat is elnyerte.
— Nem vagyok teljesen elégedett — összegzett Surman Zoltán edző. — Ami örömömre szolgál, hogy Szalontai Misi teljesítménye kitűnő — annak ellenére, hogy vereséget szenvedett —, hiszen erős ellenfél ellen bizonyította, hogy a közeljövőben mindenkinek számolnia kell vele, és az év végi országos bajnokságon a dobogóra szeretne állni. Fiam, Zoli is remekül bunyózott, hiszen ellenfele is és ő is olyan érett ökölvívást mutattak be, amelyet az idősebb korosztályokban szoktak. Nagy örömömre szolgált a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szakvezetőjének, Szakos Józsefnek is a dicsérő és elismerő szavai. Amivel viszont nem voltam megelégedve, az Váradi Tamás teljesítménye. Tőle sokkal többet vártam! Annak ellenére, hogy Fodor Milán győzelemmel hagyta el a szorítót, és emellett a legjobb ifjúsági versenyzői címet is elnyerte, nem vagyok maradéktalanul elégedett a ringben nyújtott teljesítményével. Sajnálatosan ezen a mérkőzésen is kiütközött, hogy nem megfelelő tempóban és ritmusban kezdte a mérkőzést és néha ez igen veszélyessé válhat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









