Mit várnak 2012-től a Békés megyei sportemberek?
Mik ezek?
XA Csaba Honvéd és a Makó sakkozója Erdős Viktor, nemzetközi nagymester, aki tavaly magyar bajnoki címet szerzett így fogalmaz: — A múlt év jó eredményeket hozott számomra, és lassan megközelítem a 2650 Élő-pontot.
Több mint hetven parti óta veretlen vagyok, tavaly csak három mérkőzésen szenvedtem vereséget. Ebben az évben szeretném megközelíteni a 2700 Élő-pontot. Több nagy nemzetközi versenyen ülök majd asztalhoz. Január végén ott leszek a gibraltári nagy nemzetközi viadalon, amelyen nagyon erős mezőny várható. A magyar kiválóságok közül Polgár Judit és Almási Zoltán is asztalhoz ül ezen a versenyen.
Tavaly kihagytam az egyéni Európa-bajnokságot, most úgy tervezem, hogy márciusban elindulok a plovdivi kontinens viadalon. A sakkolimpia 2012-ben Isztanbulban lesz, bár többen előttem vannak szeretnék harcolni a csapatba kerülésért. Három ország csapatbajnokságában is indulok, így itthon a Makó színeiben, valamint Németországban és Ausztriában is asztalhoz ülök. Ezekben a bajnokságokban is szeretnék minél jobban szerepelni.
Baji Balázs, a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club válogatott gátfutója: — Nagy reményekkel várom 2012-t, hiszen ez a nyári olimpia éve lesz, amelyre szeretnék kijutni. Az egyetemen szüneteltetem a tanulmányaimat, hogy kitudjam vívni 110 gáton az olimpiai A szintet, amelytől hat századra vagyok. A fedettpályás idényre készülök jelenleg, ott szeretnék lenni az isztambuli fedettpályás világbajnokságon.
A szabadtéri szezon májusban kezdődik. Június végén Helsinkiben rendezik a felnőtt Európa-bajnokságot, amelyen szintén indulni akarok. Az edzésmunkámat hátráltatja, hogy itthon nincs megfelelő edzőpartnerem, de remélem Kiss Dani a súlyos betegségéből felépül és együtt készülhetünk vele a londoni olimpiára.
Pásztor József, az NB II Keleti csoportjában második helyen álló Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE labdarúgócsapatának vezetőedzője így vélekedik: — Szeretném, ha az ország stabilabb lenne, és benne a magyar labdarúgás valamint az Előre is stabilabb legyen. Jó lenne a nyáron megünnepelni az NB I-be jutást, ezzel méltóképpen köszönthetnénk az idén fennállásának századik évfordulóját ünneplő Előrét.
A téli felkészülés során több próbajátékos érkezik majd Romániából és itthonról is hozzánk. Két, a kezdőcsapat tagjaival azonos szinten álló labdarúgót szeretnénk igazolni, szükségünk lenne egy sokoldalú középpályásra és egy gólerős támadóra. Ami a válogatottat illeti, az idén megkezdődnek a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezői. A mieink nehéz csoportba kerültek, a hollandokat véleményem szerint nem tudjuk megelőzni, de nagy csatára van kilátás a törökök és a románok ellen is. Úgy gondolom, hogy az idegenbeli mérkőzéseken sem a török, sem a román együttes ellen nincs sok esélyünk, de természetesen mindent meg kell tennünk a minél jobb szereplés érdekében.
Füzesi Ferenc, az NB I-es Orosházi FKSE-Alexandra férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője a következőket mondta: — Úgy gondolom, hogy a súlyos sérülés miatt a tavaszi idényre kiesett Harsányi Viktor pótlására megfelelő embert találtunk, a rutinos Frey Tamás személyében, aki segíthet bennünket céljaink elérésében. Tervünk a biztos bennmaradás kiharcolása.
Ami a magyar válogatottat illeti, a januári szerbiai Eb-n jó szereplést várok a magyaroktól. Annak ellenére, hogy nagyon erős csoportba kerültek a mieink, én bizom abban, hogy jó teljesítményt nyújtanak majd, és minél tovább jutnak. A női szakág gyengébb eredményei után, a férfinak kell bizonyítani, hogy erős a magyar kézilabda. Jónak tartom, hogy a társasági adókedvezményből befolyó pénzt az utánpótlásnevelésre, az ott dolgozó szakemberek jobb anyagi megbecsülésére fordíthatják a jövőben.
Az eredmények jönnek, a hátteret nezezebb lesz biztosítani
Czeglédi Katalin, a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club marketingvezetője: — Az eredmények miatt nem félek, hiszen azt a szakértő edzői gárdánk vezetésével biztosan hozzák majd tehetséges sportolóink. Amitől egy kicsit tartok, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben hogyan tudjuk majd biztosítani a zavartalan szakmai munka anyagi hátterét. Bizom abban, hogy partnereinkkel a jövőben is az eddigihez hasonlóan megtaláljuk a közös nevezőt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









