Miskolci vendégjáték előtt a röplabdások
Mik ezek?
XA mérleg: erős együttesek ellen négy-öt szettes csaták, két vereség és egy győzelem a bajnokságban, tisztességes helytállás (egy idegenbeli bravúros siker és egy hazai háromszettes vereség) a Magyar Kupában.
A kevés cserével rendelkező viharsarki csapat gondjait tovább szaporította a fiatal kora ellenére az RSE meghatározó játékosává előrelépő Pallag Ági súlyos lábsérülése is, akit hosszú ideig nélkülözni kell.
— Az egyesület életében talán még soha nem volt ilyen nehéz sorozat, ráadásul egyetlen ellenfélről sem lehet elmondani, hogy könnyű lett volna — nyilatkozta az együttes szakmai igazgatója, Kormos Mihály. — Pallag Ági kiesése pszichésen is megviselte a társaságot. A szerdai BSE elleni kupavisszavágóra igyekeztük átszervezni a csapatot, ennyire futotta.
Mindenesetre megyünk előre, a bajnokságban kilenc pont az előnyünk, ami elegendő lehet az alapszakaszban a harmadik helyre. Mi gőzerővel a február végi keresztjátékra készülünk, mindent annak rendelünk alá.
Arra a kérdésre, hogy a következő mérkőzésen, a ma esti miskolci fellépésen pontosan milyen összeállításban lép pályára a Békéscsaba, még Kormos Mihály sem tudott választ adni.
— Sem én sem a játékosok nem panaszkodtak soha, de sajnos további gondot jelentett a mérkőzéseken fájdalomcsillapítókkal, beinjekciózva játszó Soós Nikolett térdsérülése. Sajnos Molcsányi Rita sem egészséges, aki elkapott egy vírusos fertőzést, s emiatt a héten edzéseket hagyott ki.
A miskolciakat — akik korábban a Gödöllőt is megverték — őszi csabai fellépésükön jó játékkal legyőztük. Idén hozzánk hasonlóan nehéz sorozatot éltek meg, az NB II-es Nyíregyházától a Magyar Kupa negyeddöntőjében is kikaptak, ami meg is törte őket. Miskolcon az a célunk, hogy játszunk egy jó mérkőzést.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









