Megújult a gyulai sporttelep
Mik ezek?
XProhászka Zsolt ügyvezető a csütörtöki bejáráson elmondta, a külső 1-es és 2-es labdarúgópályán állandó gondot jelentett az edzéseken, hogy a lövések után az idő a labda keresésével ment el. Ezután viszont kapunként egy-egy, 6x24 méteres labdafogó háló biztosítja a folyamatos munkát. A külső 1-es pályát, ami eddig rövid volt, két irányban 6, illetve 8 méteren toldották meg gyeptéglával, így az a létesítmény második legnagyobb pályája lett.
Eredményt értek el a fűfelületek intenzívebb gondozása mellett a városi bajnoki öltöző teljes felújításával. Itt összesen 15 millió forintból energetikai rekonstrukciót, nyílászárócserét valósítottak meg. A vízmelegítést napkollektor végzi, és megújult a mosoda is, ahol igény esetén akár a városi bajnokság csapatai is mosathatnak.
A görkorcsolya, gördeszka és kerékpárpálya mellett kialakítottak egy 45x35 méteres edző műfüves pályát, és a korábbi, bitumenes kéziladba pálya helyét is műfű veszi át.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Környéken... 2009. október 24. 13:08
A görkorcsolya, gördeszka és kerékpárpálya mellett élők miért nem lettek megkérdezve erről a dologról? Elhiszem hogy szükségük van a fiataloknak rá. Szerintem elég nagy a sportpálya és ráadásul lehet mondani egyetlen egy oldalnál vannak családi házak. Kérdés: Miért erre az oldalra kellett tenni. Egész nap csak azt lehet hallgatni ahogy a pályán az ugratások alkalmaival hatalmasokat dübbennek. Olyan érzése van az embernek mintha állandóan egy plató hátuljával dübögnének az ablaka alatt. Miért nem lehetett más részére a sportpályának létre hozni???
-
2. Micsoda? 2009. október 24. 11:14
"Közel másfél alatt..."
Másfél mi alatt? Évszázad, vagy nap? Esetleg kismacska? -
1. Éva48 2009. október 24. 10:46
Gratulálok Prohászka Zsoltnak, kézzelfogható dolgokat valósított meg, jó választás volt ügyvezetői kinevezése! Régen és most is a sport az élte! További jó munkát!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!









