Lónai Hajnalka újra régi fényében
Mik ezek?
XEgyre-másra jöttek a biztató eredmények, legfrissebb sikerét decemberben a franciaországi Arquesben aratta, ahol gerendán bronzérmes lett. Edzője, Bereczkiné Harangozó Ildikó jó hírrel fogad, Draskóczy Imre szövetségi kapitány beválogatta a londoni olimpiai A-keretbe.
— A keretbe be lehetett kerülni, de ki is lehet esni onnan, vagyis a tagság nem végleges — fűzte hozzá Bereczkiné. — Mégis örömteli azonban, mivel igazolja, nem volt hiábavaló az elmúlt egy évben elvégzett rengeteg munka. A legfontosabb, hogy megkapta a bizalmat, reméljük, hogy most már zökkenőmentesen dolgozhatunk.
Az amúgy Kondoroson élő tizenhat éves tornásznő az első félévben csak a felnőtt csapatbajnoki fordulóban versenyezhetett, az igazi sorozat csak szeptembertől kezdődhetett el. Hajni nagy utat járt be, más egy ekkora sérülés után már rég abbahagyta volna, ám ő küzdött, reménykedett és várt végtelen türelemmel arra, hogy végre eljöjjön az ő ideje és befuthassa azt a pályát, amire tehetsége és szorgalma predesztinálja.
— Végig partnernek bizonyult, sérülése után megjelöltük azt a célt, amit reálisan elérhet. Tisztában volt azzal, hogy mit kell tennie addig, amíg nem versenyezhet. Sajnos a szeptemberi junior országos bajnokság nem a tervek szerint alakult, bár minden szeren döntőbe jutott, becsípődött a dereka és csak az ugrást vállalhatta be, de még így is harmadik tudott lenni. Újra úrrá lett rajta a kétségbeesés, de rájött, hamar rendbe jön, nem kell annyira aggódnia. A jelenlegi helyzet alapján ő is és mi, edzők is bizakodhatunk, hogy ha a válogatókat sikerrel veszi (miért is ne venné sikerrel? — a szerk.) a tavaszi Eb-n hasznos tagja lesz a magyar válogatottnak.
A tavalyi junior Európa-bajnokságon már bebizonyította, hogy milyen remek csapatember. Addig persze rengeteg munka vár még ránk, és technikailag a gyakorlatokat, a tartását is tökéletesíteni kell még.
Közben befut maga a főszereplő, Lónai Hajnalka is, aki érthetően nem szívesen emlékezik arra a bizonyos 2008-as szeptemberi napra.
— Ugrás után nem kellett a szaltót kiforgatnom és térdre estem. Egyébként életemben nem sokszor kínlódtam sérüléssel, de azok mindegyikét elég buta mozzanat előzte meg. Még elsősként elém szaladtak, az eredmény: eltört a kezem. Nehéz volt kibírni a felépülés hosszú hónapjait, de azt hiszem, megérte, hiszen bekerültem a londoni keretbe, és úgy érzem, hogy visszatért a régi formám. Az év legnagyobb hazai versenyén, a mesterfokú bajnokságon összetettben jegyzett hatodik, gerendán és talajon elért egyformán negyedik helyem után már láttam, nem járok rossz úton. Az edzéseken és a versenyeken már egyáltalán nem tartok attól, hogy megsérülök, de úgy nem is lehet tornázni.
Önbizalmáról, bátorságáról a Bukfenc Akadémiai Óvodás Olimpia után tartott bemutatóján is képet kaphattunk, gerendán és talajon is a régi magabiztos Lónai Hajnalkát láthattuk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









