Labdarúgó NB III: a gyulaiak a hajrában kétgólos hátrányból egyenlítettek
Mik ezek?
XOrosháza FC—Gyulai Termál FC 4—4 (1—0)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 300 néző. V.: Pálfi.
Orosháza: Bordás — Balogh M., Varga F., Nagy A., Szűcs D. — Kerepeczki, Gácsi, Juhász N. (Lupsa), Buza (Lovas) — Baranyai (Pardi), Szabó T. Edző: Kvasznovszky József.
Gyula: Harman — Rostás P., Szenti, Bányai, Valentényi — Okos, Mogyoróssy, Brlázs, Polczer (Bíró T.) — Miklya (Nagy G.), Balogh G. (Piti). Edző: Lóczi István.
38. perc: Bányai ellenfele visszahúzásáért megkapta második sárga lapját, és így a kiállítás sorsára jutott.
39. perc: Juhászt buktatták a vendég védők a 16-oson belül. A megítélt büntetőből Kerepeczki a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 1—0.
55. perc: Egy előrevágott labdával Balogh Gábor futott el a bal szélen, és a kapujából kiinduló Bordás felett a léc alá ívelt, 1—1.
61. perc: Egy kapu előtti kavarodás után röviden szabadítottak fel a hazai védők. A labda Valentényi elé került, aki a bal alsó sarokba lőtt, 1—2.
70. perc: Szűcs indításával Lupsa lépett ki a védők közül, és a bal felső sarokba lőtt, 2—2.
72. perc: Gácsi indítására Baranyai rajtolt, és a kapujából kifutó Harman felett lőtt a léc alá, 3—2.
75. perc: Szabó Tamás ügyesen lefordult védőjéről, és a bal felső sarokba vágta a labdát, 4—2.
81. perc: Lovas rövidre sikerült hazaadását Okos elcsípte, és mintegy tizennégy méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 4—3.
83. perc: A hazai védők szabálytalankodtak a büntetőterületen belül. A megítélt 11-esből Bíró Tamás állította be a végeredményt, 4—4.
90. perc: Mikor a labda már nem volt játékban, Bíró Tamás hátulról meglökte ellenfelét, Nagy Attilát, aki ezt észlelve, törleszteni próbált, ezért mind a két játékos a kiállítás sorsára jutott.
Közepes iramban, kiegyenlített játékkal kezdődött a megyei rangadó. Az első harminc percben a kapuk nem igazán kerültek veszélybe, majd az első kiállítás után hamar gólra váltotta előnyét a hazai csapat. A második játékrészt a tíz főre fogyatkozott vendégek nagy iramban kezdték, és percekig az történt a pályán, amit ők akartak. A 61. percben meg is fordították a mérkőzés állását.
Ezután nagyobb sebességre kapcsolt az OFC és öt perc alatt három gólt lőtt, s már-már úgy tűnt, hogy meg is szerzi az igen fontos három bajnoki pontot. A mérkőzés hajrája azonban ismét a gyulaiaké volt és a nagy hazai hibák után sikerült egyenlíteniük. A látottak alapján a hazaiak talán valamivel közelebb álltak a győzelemhez. Jó: Varga F., Gácsi, Szabó T., ill. Brlázs, Balogh G., Okos, Mogyoróssy.
Kvasznovszky József: — Egy már megnyert mérkőzésen óriási egyéni hibák után veszítettünk két bajnoki pontot.
Lóczi István: — Érdekes mérkőzés volt, tíz emberrel is nagyot küzdve, egy kis szerencsével ugyan, de megérdemelten szereztünk egy pontot.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. Nem értem... 2009. november 11. 08:30
Nem értem miért kell ennyiszer körbetáncolni ezt a szerencsétlen Bányait, amikor egy egyeneset nem tud belerúgni a labdába, de a beírások által válik népszerűvé...
-
5. HÚÚÚÚÚ 2009. november 10. 18:32
Én mem tudom,hogy téged milyen névvel anyakönyveztek de biztos nem "petit védő"-vel.Ha lehet ird meg a neved.Egyébként igaza van az elöttem szólónak mert az egyik ismerösömtől hallottam,hogy Bányaiban és támogatóiban sem volt annyi bátorság amikor mocskolódtak vállalják a nevüket!
-
4. B.fan 2009. november 10. 15:30
Úgy teszek ahogy Peti barátunk a társaival,edzőivel,barátaival!Vagy elfelejtetted micsoda"korrekt"emberről beszélünk!Én legalább nem ülök vele egy öltözőben és a barátja sem vagyok,mert ő ügye őket árulta el!!!
-
3. Petit védő 2009. november 10. 14:42
Ha ilyeneket írsz Petiről legalább vállald a neved, mert név nélkül nagy a szád.
-
2. B.fan 2009. november 10. 11:57
Petike már megint mi történt,te mint a legjobb játékos ismét szarban hagytad a csapatot?!Gondolom megint az edzők a társaid voltak a hibásak,még jó,hogy nélküled szereztek pontot.Alig várjuk,hogy eligazolj csak leendő csapatodat sajnálom!
-
1. OMTK-s 2009. november 9. 11:39
Sajnáltalak ahogy ott őrlődtél és próbáltad tűzben tartani a csapatodat, de néhányan cserbenhagytak téged. Kérlek ne vedd ennyire a szívedre mert nem szabad! Vigázz magadra! Játékostársad...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









