Labdarúgás: továbbra is nyeretlen az OFC tavasszal
Mik ezek?
XOrosháza: Molnár T. — Szűcs D., Futaki, Balogh M. (Gácsi), Szabó N. — Retek, Pardi (Juhász N.), Kerepeczki, Buza — Baranyai, Pálinkó (Lupsa). Edző: Kvasznovszky József. Tisza V.: Czirják — Buzási, Boldizsár, Vida, Grünwald (Mészáros) — Frank (Pénzváltó), Vágó, Vastag — Huszárik, Végh (Pálfi), Beretka. Edző: Bucholcz Gábor.
8. perc: Buza fejelt Baranyai elé, aki 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1—0.
40. perc: Vida megütötte Kerepeczkit, amiért a játékvezető kiállította.
65. perc: Végh a jobb oldalon betört a 16-oson belülre, ahol a hazai védők buktatták. A megítélt büntetőt a sértett biztosan értékesítette, 1—1.
67. perc: Vágó megkapta második sárgalapját és mehetett zuhanyozni.
86. perc: Baranyainak felmutatta a játékvezető a második sárgalapot, majd elővette a pirosat is.
Az első félidőben lagymatagon kezdtek a hazaiak, majd a gyors vezetőgól után átvették az irányítást. Fordulás után lendületesen kezdett a Szeged, beszorította a hazaiakat. Az első negyedóra után kiegyenlítetté vált a játék, de a jól játszó Végh egyéni alakítása meghozta az egyenlítést. Ezt követően kilenc ember ellen sem tudtak betalálni a kapuba a gyámoltalan orosházi csatárok.
Az őszi bajnok Orosháza FC harmadik tavaszi mérkőzésén sem tudott győzni és ezúttal újabb pofont kapott. Ezzel a teljesítménnyel és hozzáállással a hazaiak egyre messzebb kerülnek a várva várt feljutástól.
Jó: Szabó N., ill. Czirják, Boldizsár, Végh.
Kvasznovszky József: — Gyengén kezdtük a szezont és a negatív tendencián a mai napon sem tudtunk javítani. Bucholcz Gábor: — Tizennégy ember ellen szereztünk egy nagyon értékes pontot.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. sajnálat 2010. március 22. 15:02
Sajnálatos h ti a gyenge magyar foci gyenge 3.osztályában is gyenge teljesítményt nyújtotok:(
Számos olimpiai sportág jeles mo-i képviselője a ti béretek feléért (v még annyiért sem) erőlködik.
Nem a ti hibátok -tudom, én is ezt tenném a helyetekben-, de legalább a számat csukva tartanám... -
3. Anonim2 2010. március 21. 20:27
Jogos.
-
2. Gúnárka 2010. március 20. 21:44
Nem baj fiúk!!Van pénz dögivel!Játékosok, edző meg vannak fizetve elég jól!Eddig is mi rúghattuk a legtöbb tizit !A mai meccsen is le voltak zsírozva a bírók,de ez most már kevés a feljutáshoz...Most már meg kell venni az ellenfelet, ha fel akartok jutni!Nosza...Százhalombattára "bőrönddel" kell utazni!Ha fogadni lehet a meccsre tuti kettes!!!Téteket megtenni!!!
-
1. Anonim2 2010. március 20. 19:37
Ez az Orosháza vezeti az Alföldi mezőnyt??Nevetséges.NAgyon úgy látszik,hogy csak egy jó Őszi szezont fogtak ki.
Hajrá Battonya.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









