Labdarúgás: győzelemmel kezdte a tavaszt az Előre
(L. Tóth, Agócs).
Mik ezek?
XBékéscsaba: Máthé — Dócza, Csiszár, Rubus, Horváth T. — Kovács T., Bakró, Pozsár, Makra (Bernáth, 60.) — Balázs (Berki, 77.), Balog M. Vezetőedző: Belvon Attila. Vecsés: Vezér — Máj, Mboussi, Kiskapusi, Horváth Sz. (Ponczok, 97.) — Ködöböcz, Lannert, Gulyás, Molnár V. (Patkó, 67.) — Kormos, Dosso. Szakmai igazgató: Herédi Attila.
Sárga lap: Gulyás a 45., Pozsár az 56., Kormos a 76. percben.
Szögletarány: 8:3 (2:3).
62. perc: Pozsár szöglete után Balázs közelről lőtt, Vezér még bravúrral beleütött a labdába, ám Balog M. három méterről a kapuba lőtte a labdát, 1—0.
A találkozó előtt egy perces néma felállással emlékeztek három közelmúltban elhunyt sportemberre, Fülöp Imrére, a Jamina SE elnökére, Borbély Ferencre, a klub egykori tulajdonosára és Fodor Andrásra, aki az 1990—91-es szezonban játszott az Előre csapatában.
Az első negyedórát a vendégek kezdték jobban, ügyes passzokkal közelítették meg a hazaiak kapuját. A 14. percben a nemrégen még a Békéscsabát erősítő Ködöböcz Csaba 22 méteres lövése után a felső léc és a bal kapufa találkozásánál csattant a labda. A folytatásban is a vendégek irányították a játékot. A 32. percben Molnár Viktor fejelte a kapufára a labdát Dosso beadása után. A 42. percben a sokat mozgó Dosso Kormos kiugratása után átemelte a labdát Máthé kapuson, a labda a felső lécen csattant.
Szünet után egy más felfogású Előre jött ki a pályára. Mindezt jelzi, hogy előbb Pozsár szabadrúgását védte bravúrral Vezér, majd Csiszár fejese alig kerülte el a jobb sarkot. A lila-fehérek próbálkozásait a 62. percben siker koronázta, a télen Kecskemétről érkezett Balog M. közelről gólt szerzett. A folytatásban is a békécsabaiak irányították a játékot, majd az utolsó negyedórában feljött a Vecsés, a vendégek mindent megpróbáltak, de a lila-fehérek védelme visszaverte a támadásokat.
A tavaszi nyitányon a hideg időben, viszonylag jó talajú pályán két ellentétes félidőt láthattak a nézők. Az első játékrészben a télen több volt NB I-es labdarúgóval megerősített Vecsés irányította a játékot és három kapufát szerzett. Fordulás után a lila-fehérek kerültek mezőnyfölénybe, több veszélyes akciót vezettek és az ebben a játékrészben mutatott teljesítményük alapján megérdemelten nyertek.
Jó: Dócza, Csiszár, Pozsár, Balog M., ill. Vezér, Mboussi, Ködöböcz, Dosso.
Belvon Attila: — Egy nagyon erős Vecsés ellen győztünk. Amitől féltem bejött, hiszen a pálya talaja lelassította a játékunkat. A második félidőben kedvezett, hogy szétszakadt a pálya, de a legfontosabb, hogy három pontot szereztünk.
Herédi Attila: — Mezőnyfölényünk és három kapufánk ellenére rúgott gól és pont nélkül maradtunk Békéscsabán.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









