Közönségcsalogató játékot és NB I-be jutást várnak az Előrétől
Mik ezek?
XVantara Gyula polgármester elmondta, a város közgyűlésének döntése értelmében július 1-ei hatállyal létrejött a Békés-Drén 70 százalékos és Békéscsaba megyei jogú város 30 százalékos résztulajdonlásával a közös zrt. A város az eddigi összeggel és a Kórház utcai létesítmények rendelkezésre bocsátásával támogatja a részvénytársaságot. Közönségcsalogató, látványos játékot várnak az Előrétől, amelynek célja a következő szezonban az NB I-be jutás.
Barkász Sándor, a Békés-Drén Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a társadalmi szerepvállalás területén 2004-ben lérehozta a Békés Újságot, majd 2011-ben a Dél-Alföldi Talentum Akadémiát, amelynek célja, hogy kiválassza Békés és Csongrád megyében azokat tehetséges fiatalokat, akik magas öngondoskodással bírnak, és döntésképesek. Az Előre Zrt-ben való szerepvállalás célja, hogy hozzájáruljon a labdarúgás sikereihez, ezzel erősítse az összetartást és a lokálpatriotizmust Békés megyében.
Dr. Kovács Mihály, az Előre Zrt. igazgatóságának elnöke azt emelte ki, hogy az Előre elnöksége három éves munkája során rendezett viszonyokat teremtett a klubnál, és a továbblépéshez új befektetőre volt szükség.
Gera Imre, az Előre Kft. ügyvezetője, aki a jövőben a zrt. igazgatósági tagja lesz , arról beszélt, hogy Dajka László Pro-licences vezetőedzővel, egy kapus edzővel és pályaedzővel egészül ki a szakmai stáb.
Pásztor József szakmai igazgató elmondta, négy-öt olyan játékossal szeretnének erősíteni, akik azonnal erősítést jelentenek. Az NB II-es bajnokságban nem lesz könnyű dolguk, mert négy-öt olyan csapat van, amelynek célja az NB I-be jutás. Szeretnék fiókcsapatnak megnyerni a Jaminát, így ott a tehetséges csabai fiatalok lehetőséget kapnának, és fejlődnének.
Lapunk kérdésére válaszolva Pásztor József elmondta, jelenleg is tárgyalásban állnak több békéscsabai nevelésű, de jelenleg az ország más részeiben futballozó labdarúgóval, akik szívesen visszatérnének a lila-fehérekhez.
A tájékoztató végén a résztvevők aláírták az Előre új mezét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





