Gyorsan összekovácsolódott a jaminai csapat
Mik ezek?
XA Békési FC felnőtt alakulata azóta kis híján Békés megye futballtérképéről is lekerült (a Békés a megye háromban gyűjti a pontokat), Kiss János váltani kényszerült. Az erzsébethelyiek az utóbbi években nem kápráztatták el szurkolóikat, a tavalyi kiírást a kilencedik helyen fejezték be. A nyáron azonban néhány jó igazolás és a tréner érkezése azt sejtette, a sok éves erőfeszítés az új bajnokságban kamatozni fog.
— Őszintén bevallom, nem számítottam ilyen jó eredményre — kezdte az Békéscsabai Előre egykori, kiváló rúgótechnikájú játékosa. — Könnyebbséget jelentett, hogy a csapat jórészét már ismertem, tudtam, mire számíthatok. Az újak, Szenti Zoltán, Tóth Tamás és Polczer Norbert gyorsan beilleszkedtek, a csapat nagyon szépen összekovácsolódott, az idősebbek és a fiatalok kiválóan megértették egymást.
A fiatal szakember elmondta, hogy az elmúlt időszakban nem változott meg az edzői felfogása. Jaminában jó volt az edzéslátogatottság, ami nagy előnyt jelentett. Az őszi mérkőzések közül a Csorvás elleni 5—1-es nyitány, majd a 7. fordulóban a Tótkomlós elleni 4—2-es diadal jelentette a csúcspontot, az ötödik játéknapon a Mezőhegyessel szembeni 0—3 a negatívumot.
— Név szerint kiemelni senkit sem szeretnék a csapatból, amely végig nagyon egységesnek bizonyult. A csapatrészek közül egyik sem „lógott” ki egyik irányba sem — mondta Kiss János.
A munkának a Frühwald-Jamina együttese január 23-án veselkedik neki heti három edzéssel és két felkészülési mérkőzéssel, ezek közül az egyik foglalkozás fakultatív jellegű lesz.
— Meccseinket erős csapatok ellen vívjuk, találkozunk az NB II-es Orosháza FC, a megye kettes őszi bajnok Vésztő és persze több megyei első osztályú gárdával is. Távozókról egyelőre nem számolhatok be, de érkezőről sem. Mindenesetre minden csapatrészbe várunk új játékosokat.
Bár a Frühwald-Jamina jó helyzetből, a listavezető Mezőhegyes mögött mindössze egyetlen ponttal lemaradva lendül bele a tavaszi küzdelmekbe, Kiss János óvatosan latolgat, azt mondja, végezzenek minél előrébb és szerezzenek sok örömteli pillanatot szurkolóiknak.
A Frühwald-Jamina őszi alapcsapata: Vastagh — Szenti, Tóth-Kovács, Ulrich, Varga — Polczer, Tóth, Ursz, Hidvégi — Göblyös, Nyúl
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









