Fordulatos meccsen győzött a Békéscsaba a Cegléd ellen
Mik ezek?
XSárga lap: Horváth T. a 17., Obot a 19., Makra az 55., ill. Szalai az 51., Juhász D. az 59. percben. Szögletarány: 8:3 (6:1).
3. perc: Egy kontra végén Robson bebelsőzte a bal alsóba, 0-1.
9. perc: Medgyesit ugratták ki, még volt idő egy cselre, utána pedig elgurította a kapus mellett, 0-2.
12. perc: Leucuta 12 méterre volt a kaputól, lövésre szánta el magát, a labda a felső sarokban kötött ki, 1-2.
19. perc: Obotnak nem sikerült a passza, így 20 méterről rátűzte a kapura, a labda az alsó sarokba vágódott, 2-2.
22. perc: Megint Medgyesit ugratták ki a ceglédiek, aki lazán ellőtte Máthé mellett, 2-3.
43. perc: Majoros tette be középre a labdát a bal szélről, Obot pedig középen bebólintotta, 3-3.
51. perc: Pozsár lőtt el egy szabadrúgást 25 méterről, a jobb oldalt célozta meg tökéletesen, 4-3.
67. perc: A tizenhatoson belül passzolgattak a ceglédiek, mire Balog M. 10 méterről lőtt, 4-4.
77. perc: Egy jobb oldali beadásra érkezett a hosszú oldalon Balázs, a védő csak beleérni tudott a fejesbe, 5-4.
91. perc: Leucuta ment el a szélen, középre lőtte, ahol Majoros becsúszva érkezett, 6-4.
A tavalyi szezonhoz képest felforgatott Békéscsaba vonult ki a gyepszőnyegre. A tizenegyből öt labdarúgó ugyanis a nyáron érkezett. Ez azonban nem zavarta meg a Ceglédet, mely az előző idényben 3-2-re győzött a Kórház utcában. Hasonlóan alakult most is a forgatókönyv, némi gyorsítással, 10 perc elteltével már kétgólos volt a vendég előny.
A találkozó 90 percig tartott, tudta ezt a Békéscsaba is, mely szintén 10 perc alatt kettőt rámolt be. Leucutának és Obotnak volt lövő kedve. Hogy a védelmek testben a pályán voltak, rendben, de hogy fejben merre lehettek... A félidő végére mindkét gárda bevágott még egy-egyet.
Fordulás után a Cegléd irányított, az Előre ellenben megszerezte a vezetést. Hogy a hazaiak miért vettek vissza, nem tudni, az addigi gólzáport érzékelve biztosnak tűnt, a vendégek betalálnak egy idő után. Meg is lett a sorozatos ceglédi nyomásnak az eredménye. Az egyenlítés felbőszítette a hazaiakat, ismét rohamozni kezdtek, egyenlítettek.
Hogy garantáltan ne legyen körme a kilátogató szurkolóknak, még volt hátra – a ráadással együtt - negyed óra a meccsből. Miközben veszélyes volt a Cegléd, az Előre elpuskázott egy ziccert, Leucuta gólt akart rúgatni Nadabannal. Ellenben a végén kiosztott egy gólpasszt, amivel biztossá vált a hazai siker. Látványos, kiélezett mérkőzésen győzött a Békéscsaba.
Jó: Leucuta, Obot, Raducu, Balázs, Makra, ill. Robson, Medgyesi.
Dajka László: - Fantasztikus támadójáték mellett gyermeteg hibákat követtünk el a védekezésben.
Ványi Zsolt: - Ha egy csapat négy gólt lő, le kell hoznia győztesen a meccset. Durva egyéni hibákkal felhoztuk a hazai együttest.
n Licska Balázs
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. igaz csabai 2012. augusztus 20. 23:56
paulikpal!
Megint jobb lett volna nem megszólalnod... -
3. szabo_pitty 2012. augusztus 20. 16:18
Azért annyira, nem fenékig tejfel minden. A védelmünk, katasztrófa volt és szerintem, egy erősebb ellenfélnek, nem biztos, hogy tudtunk volna 6-ot rúgni.
-
2. paulikpal 2012. augusztus 20. 12:31
Ha ezt így folytatják a fiuk, sok pénzbe fog kerűlni tulajdonosoknak, szponzoroknak. Vagy új stadiont kell építeni, vagy Nyíregyházára kell mennünk mint a Debrecennek, ha BL meccset netán döntőt akarunk játszani.
-
1. sofor67 2012. augusztus 20. 11:57
Ez még gombócból is sok!!! Hajrá Előre!!! Hajrá lilák! Csak így tovább lila színűek!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Mező Misi | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





