Érdemes mesterek és kiváló harcművészek - tanácskozott a szövetség
Mik ezek?
XTovábbra sem nyugszik bele a kick-box és karate harcművész irányzatokat sújtó, diszkriminatív sportorvosi előírásokba, mindent megtesz ezek megváltoztatására - tájékoztatta lapunkat Gregor László, aki arról is beszámolt, hogy szavazással döntött a közgyűlés a hagyományos kitüntetésekről is. Az „Érdemes Mester” címet a Kondorosi Kick-box Klub vezető kettőse, Zsjak Zoltán és Litauszki László mesterek kapják.
Mivel a megye harcművészei a nemzetközi versenyzés terén nagyon eredményes évet zártak, a „Kiváló Harcművész” díjat olyan versenyzők kapják, akiknek az év legrangosabb világversenyein eljátszották a magyar Himnuszt: a kick-box világbajnok Andó László (Békéscsabai Lakótelepi SE) , a kykoushin Karate Európa-bajnok Ifj.Gyarmati Imre (Bucsa), Ifj. Zsiga Zsolt (Orosházi Kyokushin Szabadidős Kör) és az ITF Taekwon-do Európa-bajnok Takács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE).
A megyei szövetség elkészítette a megyei versenynaptárt is. Érdekesség, és egyben a Békés megyei harcművészet erejét is bizonyítja, hogy három szakszövetségi Diákolimpia Országos Döntő is Békés megyébe került: Békéscsaba rendezi a Kick-box, Medgyesegyháza az ITF Taekwon-do és Szeghalom a Kyokushin Karate Országos Diákolimpiai Döntőjét.
Békéscsaba ad otthont a Kick-box Csapat Országos Bajnokságnak és a az AJKA magyarországi shotokan karate szervezet országos bajnokságának. A II. osztályú Kick-box Országos Bajnokságot ismét Kondoroson rendezik meg a Huszár Róbert Emlékverseny keretében.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









