Békés megyei versenyzőkkel startolt a Budapest-Bamako
Mik ezek?
XAzon kívül, hogy földijeinkkel a soraiban szombat reggel elrajtolt a Budapest-Bamako rally mezőnye, semmi sem biztos. Az eleki Drágos Elemér-Andrási Károly páros még arról Siófok környékén autózva arról számolt be, hogy kisebb botrány alakult ki tegnap este. A szervezők ugyanis azt jelentették be, hogy a Nyugat-Afrikában tapasztalható helyzet miatt csak Marokkóig biztosítják a versenyt. Onnantól Mali fővárosáig mindenki csak a saját felelősségére vághat neki az útnak.
— A bejelentés után többen fogták magukat, és elindultak hazafelé, mondván, nem erről volt szó. Mi sem örültünk, és egyelőre nem is döntöttük el, hogy Marokkóba érve mit teszünk. Az asszonyok otthonról már jelezték, elég lesz nekünk Marokkó is, de ha úgy alakul, és sikerül csatlakozni egy konvojhoz, megpróbálunk eljutni Bamakoba. Ha nem így lesz, akkor Marokkóban telejsítjük az etapot — mondta Andrási Károly.
Eleken a polgármestertől megkapták a település címerét és zászlaját, amit jól látható helyen ki is tettek. Pék barátjuk azért utazott el Budapestre, hogy ott adja át nekik az ígért pereceket, melyek sokáig elállnak az úton. Igaz, egy részét már el is osztogatták.
A páros 223-as rajtszámú, írószerekkel, játékokkal, ruhákkal és édességgel is megrakott Mitsubishi Shogunban ül. Ők úgy értesültek, Maliban és Mauritániában jelenleg kijárási tilalom van érvényben.
A mezőnyben eredetileg ott lett volna a gyulai Albel Ákos is, aki egy kiszuperált mentőautóval tette volna meg a távot, ám szombat reggel a rajtnál végleg eldőlt: nem indulnak el Afrikába. A 37 éves távközlési mérnök társa a 17 napos, több mint 8 ezer kilométeres úton egy középkorú budapesti hölgy lett volna, akivel korábban csupán telefonon beszéltek néhányszor.
— Egy fővárosi barátomtól jött az ötlet, ő szerezte a mentőautót is, és ő szervezte be útitársamat is — mondta Albel Ákos.
A Mercedes kisbusz a magyar mentőszolgálat kötelékében szolgált, ám a belső felszerelések, az eszközök már nincsenek benne. Ezek egy részét kórházak és a vöröskereszt felajánlásaiból pótolták, hiszen a jármű csupán egy utat tett volna meg, majd Mali fővárosában maradt volna adományként. A túra azonban a terrorfenyegetések miatt három nappal korábban zárul, így nem ér el Bamakóig, vagyis nem teljesíthették volna eredeti tervüket.
— Számunkra ez egy kaland, viszont úgy érzem, egyáltalán nem öncélú lett volna. Úgy tudom, Bamakóban jelenleg csupán három mentőautó teljesít közcélú szolgálatot, ez lett volna a negyedik — mondta el a gyulai férfi, hozzátéve: magánemberek felajánlásaiból írószereket és más, gyermekek számára hasznos adományokat is, összesen 90 csomagot gyűjtöttek össze. Ezeket most egy kamion szállítja katonai kísérettel Bamakóba.
– Nagyon csalódott vagyok, rengeteg munka, sok szervezés és készülés volt benne a dologban – mondta szomorúan Albel Ákos, ám hozzátette: a mentőautó és a felszerelések megvannak, s ha jövőre rendeződik a helyzet, elképzelhető, hogy neki vágnak a nagy kalandnak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 20 hozzászólás érkezett-
20. De Rossi 2010. január 25. 18:01
Én most tudtam meg,h vannak kint elekiek a Bamakón... Amit sajnálok. Mérhetetlen büszkeséggel tölt el,h képviselnek minket egy másik földrészen. Sok sikert és kitartást a fiúknak! Büszke vagyok rátok!
HAJRÁ Karcsi és Elemér. -
19. kv 2010. január 18. 18:03
Indulhatnának hasonlóan a hetes buszoshoz is, hogy egy Körös Volános busszal kimennének :D
-
18. 2895463 2010. január 17. 21:16
Hajrá fiúk! Szorítunk értetek és hazavárunk mindkettőtöket. Szerencsés utat!!!!! A többivel meg ne foglalkozzatok Elek már csak ilyen.
-
17. bugyant nép 2010. január 17. 15:16
Hát komolyan mondom Eleken sok bugyuta ember él nem hogy örülnének teszik a hülye becszolásukat.Valószínű őket valaki más tartja el és a másé is kellene nekik. Dolgozzanak de ez büdös lenne nekik.
-
16. pffffffffffffffffffff..... 2010. január 17. 14:46
Tisztelet a kivételnek!
-
15. pfffffffffffff...... 2010. január 17. 14:45
Hogy mennyi irigy ember van Eleken!!!Nem h örülnének,h városbeli kijutott,inkább fűt-fát hordanak rá.Kinek mi köze van hozzá,h mi a foglalkozása,Mindenki előtt ott a lehetőség,h indulhasson!Undorító h mennyire irigyek vtok ti elekiek!!!!Szurkolni kellene!!!!
-
14. elekiis 2010. január 17. 12:34
Drágos inkább segítené saját embereit és inkább jelentené be őket rendesen ahelyett hogy bamakozik!Andrássi meg jobban teszi ha nem ereszti ki a volánt a kezéből,hisz aki belterületen nem vesz észre egy stop táblát ki tudja még mire képes.
-
13. stefano06 2010. január 17. 11:31
hajrá fiúk
-
12. RTV, 2010. január 17. 10:47
nézd 11 órakor a tv-ét benne lesznek.
-
11. figyelmeztetés 2010. január 17. 10:39
Nem kevés bátorságra van szükség,hogy valaki elinduljon egy ilyen versenyen,de a figyelmeztetések semmibevétele már nem a férfiasság jele!Inkább legyen hamarabb vége a versenynek,mint majd jöjjön a ...nem is írom tovább.Nem akarom az ördögöt a falra festeni!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









