Az extrém sportok fővárosa lesz Gyula
Mik ezek?
X Simon Tibortól, a Gyulabike Crew vezetőjétől megtudtuk, hogy a településen idén kialakultak azok a feltételek, amelyek alkalmasak egy ilyen jellegű, nagyszabású program megszervezéséhez.
Az egyesület legfőbb célja egy olyan esemény megvalósítása, amely a profi versenyzők és a laikus nézők számára is egyaránt élvezhető lesz. Szeretnék, ha a sportág színe-java összegyűlne, tapasztalatot cserélnénk egymással, és még jobban összekovácsolódna az extrém sport közösség. Egyébként már a pálya és a verseny helyszíne is egyedülálló a maga nemében az országban, hiszen a Gyulabike Park és a Kempf Bánya egyaránt ideális helyszínül szolgál a találkozónak. Így minden feltétel adott egy nagyszerű hétvégéhez
— Rendelkezünk két kitűnő pályával, Gyula turisztikai adottságai mindenki előtt ismertek, és már számos, a versenyzéshez kedvet érző fiatal jelezte részvételét a fesztiválon — tudtuk meg Simon Tibortól. Az érdeklődők több versenyszámban mérhetik majd össze tudásukat.
A parkban BMX, roller, inline skate, flatland versenyszámokban, a Dirt pályán MTB és BMX kategóriában állnak majd rajthoz a résztvevők, a két kerékpáros számban a profik és az amatőrök egyaránt versenyeznek majd.
A verseny mellett a fesztiválhoz kapcsolódó módon rengeteg egyéb programmal is várnak mindenkit. Lesz egyebek mellett wakeboard és jetski bemutató, strandröplabda bajnokság és persze nyár esti bulik Gyula szívében.
A 2005-ben alakult egyesületnek jelenleg negyvenkét tagja van, a 11 éves tanulótól az 54 éves hobbisportolóig. A Gyulabike Crew 2007-ben az önkormányzat támogatásával egy hétmillió forintos beruházást valósított meg, amelynek keretében egy egyedi skateparkot hoztak létre, amit a gördeszkás, görkorcsolyás, rolleres és a kerékpáros fiatalok egyaránt használhatnak.
2011 nyarán céges segítséggel megépítettek egy nemzetközi szinten is számottevő, kiváló adottságokkal rendelkező dirt pályát, amely az extrém kerékpárosok valamennyi igényeit kielégíti.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Zora123 2012. június 28. 15:28
Pár éve egy hasonló rendezvény után Gyomaendrődön feletettek több falfrikát a bike-os fiatalok. Remélem Gyulát nem rajzolják össze.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





