Apróságok dönthetnek a kézilabda rangadón
Mik ezek?
XMátéfi Eszter, a békéscsabaiak vezetőedzője így vélekedik a találkozó esélyeiről: — Úgy vélem, igazi rangadót láthatnak a szurkolók pénteken este, amelyen szeretnénk begyűjteni a két pontot. A Vác az utóbbi időben jó formában van, a Debrecen magabiztos legyőzése után nem titkolt célja az alapszakasz második helyének megszerzése, ahhoz viszont nyernie kell Békéscsabán.
Mi sem mondtunk még le a harmadik helyről, ehhez viszont hazai pályán le kell győznünk a Duna-parti együttest. A vendégeknek három meghatározó játékosa van, a kapuban a magyar válogatott Herr Orsolya, a szintén válogatott átlövő Tóth Tímea és a beállós, szlovák válogatott Lucia Uhraková. Az elmúlt hetekben felnőtt hozzájuk Temes Bernadett, Vaszari Virág és Farkas Veronika, de a csapat többi tagja is jó kézilabdázó. A héten több sérülés is hátráltatta a felkészülést, Kocsis Ágnes mellett Takács Bernadett, Kovács Anna bajlódik sérüléssel, míg Szögi Tímea beteg volt.
Jelenleg a bajnoki tabellán az eddig húsz mérkőzést játszó Debreceni VSC a második, 30 ponttal. A harmadik helyen az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Vác áll 29 ponttal, míg az eddig szintén 19 mérkőzést játszó Békéscsabának 27 pontja van.
A pénteki összecsapást a Sportklub élőben közvetíti. A találkozót a Dobrovits, Tájok nemzetközi játékvezetői páros dirigálja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









