Vetkőzz Töci! - csabai tinisztárok a lecsófesztiválon
Mik ezek?
XÉnekesük, Török Máté (Töci) négy évig modellkedett, Az év arca országos versenyen második lett. Komolyan képzi a hangját, ebben segít neki édesanyja is, aki a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar elnöke. Az együttes vezetője Dudás Dávid (Dudi) — szólógitár és vokál —, aki Szegeden joghallgató a basszusgitáros Gál Mátéhoz hasonlóan. Dávid kiváló tanuló, és a zenét általában ő rakja össze. Máténak egy baleset után lebénult a keze, de hatalmas akaraterővel újra mozgatni tudja, és pengetővel basszusgitározik. Ha nem zenél vagy tanul, akkor amerikai focizik.
A 17 éves Szabó Levente (Levi) a The High Spirits legifjabb tagja, ő a belvárosi gimnázium diákja. Édesapján keresztül biztosítja az állandó próbahelyet, a stúdiót a zenekarnak. Levi kilenc éve dobol, tanítómestere Köles Márk.
A The High Spirits dobosa egy másik zenekarban is játszik, a Fonzi inkább a bluest, a dzsesszt és a surf-rockot részesíti előnyben. A The High Spiritsnek demója már készült, a céljuk pedig az, hogy kitűnjenek az átlagból, sokat tanuljanak zeneileg és örömet szerezzenek azoknak, akik nézik, hallgatják őket. Leginkább saját számokat játszanak, a lírai, szívhez szóló nóták mellett vannak zúzósabb, pörgős számaik is.
Egyre több helyre hívják őket, a békéscsabai FEK-ben, az ifiházban is koncerteztek már. És ha felhangzik a közönség soraiból a „Vetkőzz, Töci!” — ami csak a pólóra vonatkozik — akkor a zenekar is tudja, tetőfokán a hangulat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 59 hozzászólás érkezett-
59. Golyó11 2009. szeptember 14. 21:01
Nekem talán több mint 100 zenekarral volt dolgom... ehez képest amit látok:
A THS él a szinpadon és nem azt nézi mikor telik le az idő jöjjön a gázsi és menjünk innen hanem, szeretnek zenélni, és a közönség jól érzi magát, bulizik a konterteken! Akik irgyek azoknak javaslom csinálják utánnuk írjanak saját számokat, menejnek fel a szinpadra, adják elő, és fogják meg velük a közönséget!Akinek pedig az énekhangal van baja nézzen szét a "piacon", a mai amatőr zenekarok 60%-ánál a brutális hörgésben merül ki az ének!!! Ha netán mégis énekelnek azon röhögőgörcsöt lehet kapni.(kérésre mutatok rá példákat) Tehát a THS mind hangszeres tudásban, mind pedig énekben ott van a toppon Tehát hajrá fiúk! -
58. Lázár DS 2009. szeptember 13. 09:24
Tisztelt BEOL fórumozók!
A Dirty Slippers zenekar elhatárolódik mindenféle internetes ócsárolástól, valamint beolon és egyéb fórumokon "Dirty" hamis regisztráció néven megírt kommentektől. The High Spirits zenekarral ráadásul már játszottunk együtt, így végképp értetlenül állunk azelőtt, hogy egy névtelen felhasználó a Dirty Slippers nevével kívánt visszaélni.
Ezentúl bármilyen néven jelenik meg hozzászólás internetes fórumokon, ami nem a fentebb olvasható "Lázár DS" regisztrált név alatt jelenik meg, az mindenképpen hamis,valamint nem a DS,illetve az én álláspontomat tükrözi.
Hajrá Fiúk!
Köszönettel, kellemes hétvégét!
Lobó-Szalóky Lázár
Dirty Slippers -
57. illol 2009. szeptember 12. 16:27
Hát Fiúk, le a kalappal, hogy így kezelitek ezeket a közönséges, primitív, ócsároló kommenteket..Büszkék vagyunk rátok, szerethetőek vagytok, kedvesek és humorosak. A tegnapi koncert pedig fantasztikus volt, jól használtátok a színpadot, látszott, hogy élvezitek, és ez sugárzott belőletek! A saját dalok csodálatosak. Kívánok sok sok hasonlóan sikeres koncertet, még több rajongót. És nem kell azzal foglalkozni, hogy ki mit mond! Ha nem lennétek érdekesek nem beszélne rólatok senki...:)
-
56. Szánalom 2009. szeptember 12. 15:38
gyúrós*
-
55. Szánalom 2009. szeptember 12. 15:37
Elismerem hogy Töci nem nagy show de akkor miért nem azt irod hogy pl : kiverném belőle még a szuszt is? csak jobban hangzik mint mással Janizni XD nem?
Meghogy igy néz ki abban sok szerepe volt a gyúgós haverjainak is mivel egyik napról a másikra normál gyúrással nem érsz ekkora változást, főleg ha azt nézed hogy nézett ki ... -
54. FiFi 2009. szeptember 12. 15:36
Igazad van Niksibaba!!!!!!!
-
53. szánalom 2009. szeptember 12. 15:34
Ráadásul a videó minősége is szánalmas ha már itt tartunk xD Amúgy meg a tetkójával sem ér semmit (télleg nem cseszegetésből) de pl mikor a szexi vagy nem ben megkérdezték mit ábrázol és nem tudott semmit mondnai rá az kicsit azért égő volt, nem tom hányan néznek vivát de sztem többen mint M1 et pl :D
-
52. tppcsé 2009. szeptember 12. 15:33
nyolc napon túl gyógyuló ????
na ne nevettess, ezeket a bohócokat egy boxoló srác egyedül bedarálja -
51. niksibaba 2009. szeptember 12. 15:31
Mivel nem először lépnek fel, akkor csak nem lehetnek olyan szarok.. az meg hogy Töci a Téglába járt, az nem azért volt mert olyan hülye! Ha nem ismered ne ítélkezz!
-
50. Szánalom 2009. szeptember 12. 15:31
Egyébként nem értem. Nagyon szánalmas ahogyan szidjátok egymást internet országban megnézném mit tennétek egymással szemtől szemben mint férfi a férfival (kisfiú a kisfiúval). Amúgy meg nekem sem jön be a zene mégsem kezdem szidni meg ócsárolni. Sőt Töcit sem szidom egy suliba jártam vele pontosan tudom milyen ember...Egyszóval szánalom...További szép napot mindenkinek
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









