Vadászpilótából lett bábkészítő a Tévémaci megálmodója
Mik ezek?
X— Egyszer azt mesélte nekem, hogy egy aprócska füllentésnek köszönhetően lett a Pannónia Filmstúdió munkatársa. Hogy is történt ez?
— Mindig is imádtam fúrni, faragni, rengeteg mütyürkét készítettem. Harmincéves lehettem, amikor bepakoltam a kisindiánokat, -motorokat, -repülőket és egyéb figurákat egy szatyorba, és bekopogtattam a Pannónia Filmstúdióba. Kipakoltam holmijaimat és azt mondtam: én itt akarok dolgozni! A bábfilmstúdió vezetője megkérdezte, van-e főiskolai végzettségem. Én azt feleltem, igen. No, ez volt az a bizonyos füllentés, mert volt ugyan diplomám, de nem az Iparművészeti Főiskolán szereztem, hanem a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán. Ezt nem kérdezték, a papírokat pedig soha nem kérték. Így történt, hogy ott ragadtam huszonöt évre.
— Eredetileg tehát katonai pályára készült, innen a szerelem a repülőgépek iránt, melyeknek makettjeivel tele van a lakása. Ma is felszáll még időnként a levegőbe?
— A baráti kapcsolataim megmaradtak, minden évben megszervezem a Kákai Repülőnapokat Szarvason. Ilyenkor beülök a pilóták mellé, de már csak utasként figyelem odafentről a tájat. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzik a repülés, igaz, ejtőernyős ugrásra, vagy katapultálásra 75 éves fejjel már nem vállalkoznék, bármennyire is fiatalnak érzem magam. Nagyon szerettem annak idején a JAK és a MIG vadászgépekkel repülni. Szívem szerint mégis inkább egy régi Bücker-Jungmann kormánya mögé ülnék, ezen tanultam meg a repülés alapjait egy I. világháborús veterán pilótától.
— Térjünk vissza a bábkészítéshez. Hogyan született meg a Tévémaci, Mirr-murr, Misi Mókus és a többiek?
— A tervezés Foky Ottó nevéhez fűződik, én csak a kivitelező voltam. A figurákból jó néhányat csináltam, mert a felvételek során elhasználódtak. Aztán egyre több bábot magam is terveztem. Néhány év elteltével a filmstúdió bábos részlegének vezetője lettem. Rengeteg reklámfigurát terveztem különböző cégek számára is.
— Ezek a bábfigurák most itt vannak szarvasi otthonában. Úgy hallottam, múzeumban keres méltó helyet számukra.
— Igen, régóta tervezem egy játékmúzeum létrehozását Szarvason. Nemcsak a báboknak lenne itt helye, hanem annak a sok ezer játéknak is, melyeket összegyűjtöttem. Elsősorban a régi korok játékai lapulnak a dobozokban, de úgy gondolom, ezek a mai gyerekek számára is érdekesek lehetnek.
— Ebbe a múzeumba kerülnének a repülőgépmakettek is?
— Sőt, a sok száz autó-, motorkerékpár- és hajómodellem is, tehát lenne mivel megtölteni a vitrineket. Bízom abban, hogy ha a Tessedik Sámuel Múzeum európai uniós pályázata nyer, akkor a kibővülő intézményben az általam elképzelt játékmúzeum is helyet kap.
— Ma már festőként is ismert, az ország számos városában volt önálló kiállítása. Hogyan barátkozott meg az ecsettel?
— Ez is a filmstúdiós korszakomhoz köthető. Ott ugyanis rengeteget rajzoltam, így szinte törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb festeni is fogok. Idén szerveztem meg a tizedik arborétumi alkotótábort Szarvason. A festészet számomra hobbi és pénzkereset is.
— Újabban pedig szarvasszobrokat készít. Honnan az ötlet?
— Az önkormányzat két évvel ezelőtt kiírt egy pályázatot a város logójára. Elkészítettem az alapfigurát, be is adtam, de a pályázatról megfeledkeztek. Ettől függetlenül úgy döntöttem, csinálok néhány szarvast ábrázoló, fából faragott szobrot. Egyet nemrég állítottak fel az arborétumban, egy másikat a szakképző iskolának, egyet pedig a szlovák önkormányzatnak ajándékoztam. Készül a többi is.
— Végül egy megkerülhetetlen kérdés: hogyan szeretett bele Szarvasba, miért döntött úgy, hogy nyugdíjas éveit itt tölti?
— Egyszer eljöttünk ide pecázni a lányomékkal. Annyira megtetszett a város, hogy nem volt nehéz döntenem. Vejem is kapott itt munkát, így 1995-ben ideköltöztünk. Eleinte furcsán néztek rám, lesték, ki ez a kalapos, motoros művészfigura, de mára elfogadtak. Minden sarkon köszön, integet valaki. Már itthon vagyok.
Két házasság, két válás
Szabó László 1935. június 24-én született az akkor még különálló Kispesten. Az általános iskola elvégzése után Esztergomban, a Magyar Repülő Szövetségnél tanult repülőgépmotor-szerelőnek, majd Szolnokon elvégezte a Kilián György Műszaki Főiskolát. Vadászrepülő lett, később, 1965—90. között a Pannónia Filmstúdió munkatársa volt, bábfigurák készítésével foglalkozott. 1995-ben Szarvasra költözött és aktívan bekapcsolódott a város kulturális életébe. Kétszer is megnősült, de mind a kétszer el is vált. Két lánya és három unokája van.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









