BEOL

— Egyszer azt mesélte nekem, hogy egy aprócska füllentésnek köszönhetően lett a Pannónia Filmstúdió munkatársa. Hogy is történt ez?
— Mindig is imádtam fúrni, faragni, rengeteg mütyürkét készítettem. Harmincéves lehettem, amikor bepakoltam a kisindiánokat, -motorokat, -repülőket és egyéb figurákat egy szatyorba, és bekopogtattam a Pannónia Filmstúdióba. Kipakoltam holmijaimat és azt mondtam: én itt akarok dolgozni! A bábfilmstúdió vezetője megkérdezte, van-e főiskolai végzettségem. Én azt feleltem, igen. No, ez volt az a bizonyos füllentés, mert volt ugyan diplomám, de nem az Iparművészeti Főiskolán szereztem, hanem a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán. Ezt nem kérdezték, a papírokat pedig soha nem kérték. Így történt, hogy ott ragadtam huszonöt évre.

— Eredetileg tehát katonai pályára készült, innen a szerelem a repülőgépek iránt, melyeknek makettjeivel tele van a lakása. Ma is felszáll még időnként a levegőbe?
— A baráti kapcsolataim megmaradtak, minden évben megszervezem a Kákai Repülőnapokat Szarvason. Ilyenkor beülök a pilóták mellé, de már csak utasként figyelem odafentről a tájat. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzik a repülés, igaz, ejtőernyős ugrásra, vagy katapultálásra 75 éves fejjel már nem vállalkoznék, bármennyire is fiatalnak érzem magam. Nagyon szerettem annak idején a JAK és a MIG vadászgépekkel repülni. Szívem szerint mégis inkább egy régi Bücker-Jungmann kormánya mögé ülnék, ezen tanultam meg a repülés alapjait egy I. világháborús veterán pilótától.

— Térjünk vissza a bábkészítéshez. Hogyan született meg a Tévémaci, Mirr-murr, Misi Mókus és a többiek?
— A tervezés Foky Ottó nevéhez fűződik, én csak a kivitelező voltam. A figurákból jó néhányat csináltam, mert a felvételek során elhasználódtak. Aztán egyre több bábot magam is terveztem. Néhány év elteltével a filmstúdió bábos részlegének vezetője lettem. Rengeteg reklámfigurát terveztem különböző cégek számára is.

— Ezek a bábfigurák most itt vannak szarvasi otthonában. Úgy hallottam, múzeumban keres méltó helyet számukra.
— Igen, régóta tervezem egy játékmúzeum létrehozását Szarvason. Nemcsak a báboknak lenne itt helye, hanem annak a sok ezer játéknak is, melyeket összegyűjtöttem. Elsősorban a régi korok játékai lapulnak a dobozokban, de úgy gondolom, ezek a mai gyerekek számára is érdekesek lehetnek.

— Ebbe a múzeumba kerülnének a repülőgépmakettek is?
— Sőt, a sok száz autó-, motorkerékpár- és hajómodellem is, tehát lenne mivel megtölteni a vitrineket. Bízom abban, hogy ha a Tessedik Sámuel Múzeum európai uniós pályázata nyer, akkor a kibővülő intézményben az általam elképzelt játékmúzeum is helyet kap.

— Ma már festőként is ismert, az ország számos városában volt önálló kiállítása. Hogyan barátkozott meg az ecsettel?
— Ez is a filmstúdiós korszakomhoz köthető. Ott ugyanis rengeteget rajzoltam, így szinte törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb festeni is fogok. Idén szerveztem meg a tizedik arborétumi alkotótábort Szarvason. A festészet számomra hobbi és pénzkereset is.

— Újabban pedig szarvasszobrokat készít. Honnan az ötlet?
— Az önkormányzat két évvel ezelőtt kiírt egy pályázatot a város logójára. Elkészítettem az alapfigurát, be is adtam, de a pályázatról megfeledkeztek. Ettől függetlenül úgy döntöttem, csinálok néhány szarvast ábrázoló, fából faragott szobrot. Egyet nemrég állítottak fel az arborétumban, egy másikat a szakképző iskolának, egyet pedig a szlovák önkormányzatnak ajándékoztam. Készül a többi is.

— Végül egy megkerülhetetlen kérdés: hogyan szeretett bele Szarvasba, miért döntött úgy, hogy nyugdíjas éveit itt tölti?
— Egyszer eljöttünk ide pecázni a lányomékkal. Annyira megtetszett a város, hogy nem volt nehéz döntenem. Vejem is kapott itt munkát, így 1995-ben ideköltöztünk. Eleinte furcsán néztek rám, lesték, ki ez a kalapos, motoros művészfigura, de mára elfogadtak. Minden sarkon köszön, integet valaki. Már itthon vagyok.