Újra hazai pályán játszott Kovács Vanda

2015. július 28. 17:38 Papp Gábor
Korábban alakította egyebek mellett Csehov Három nővérének Irináját, Shakespeare Szent Ivánéji álom című vígjátékának Hermiáját, a West Side Story Anitáját, de játszott olyan filmekben, mint a Csinibaba, a Zimmer Feri, és olyan sorozatokban, mint a Fapad és a Tűzvonalban. A múlt héten a Várszínház ősbemutatójában, a Kazohiniában láthatta a közönség Kovács Vandát. A gyulai születésű és a városhoz ma is ezer szállal kötődő színművésznővel az előadások után beszélgettünk.

Mik ezek?

X
A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

– Milyen érzés volt újra „hazai pályán” játszani?
– Bár korábban már több alkalommal is szerepeltem a várszínházban, számomra mindig különleges inspirációt jelent, ha a családom, a barátaim előtt léphetek színpadra. A vár és a tószínpad csodálatos környezetet biztosít az előadásokhoz, és úgy vettem észre, hogy ez az egyedi miliő színésztársaim számára is komoly pluszmotivációt ad, ami nem csak akkor érvényesül, ha kosztümös darabokban játszunk, hanem akkor is, ha egy olyan sci-fi történetben, mint a múlt héten bemutatott Kazohinia. Fáradtan érkeztem haza Budapestről a főpróbahetet megelőző öthetes próbaidőszakról, de a családommal töltött párórás találkozások és édesanyám főztje feltöltött energiával, hogy a premierre újra a topon legyek. Gyula a szülővárosom, gyermek- és fiatalkorom ma is élénken bennem élő színhelye, természetes, hogy imádok itt lenni. Millió emlék köt a településhez, felvillannak óvodáskori és általános iskolás éveim pillanatai, az úszó- és a vívóedzések, vagy éppen a gimnáziumi esztendők, amikor éppen csak hazaértünk, megebédeltünk, és már rohantunk is vissza az egykori Március 15. térre, vagy a Lenin gödörhöz, ahol világmegváltó beszélgetéseket folytattunk a baráti társaságommal. Életem egyik legfontosabb szakasza kapcsolódik Gyulához. Néha nagyon szenvedek a budapesti létezéstől. A munkám oda- és a környékbeli településekhez köt, a főváros gyönyörű, jó helyen lakom, de vágyom a gyulaihoz hasonló környezetre, az összetartó, kisebb közösségre, amit például Leányfalun vagy Szentendrén talán megtalálhatnék. Vannak, akiknek mindegy, hol élnek, bárhol megtalálják a harmóniát. Számomra nagyon fontos a környezet.

– Említette, hogy a szülei is megnézték az ősbemutatót. Nekik hogyan tetszett a Kazohinia?
– Mindkettőjüknek tetszett. Anya szerette volna másodszorra is megnézni az előadást, de nagy vihar készülődött, ezért lemondott róla. Édesapám is elismerően nyilatkozott a darabról, ő szakmabeliként különösen értékelte a csapatmunkát, ami a próbák mintegy öthetes időszaka alatt kialakult közöttünk. Jászberényi Gáborral korábban egy párnapos forgatáson találkoztam, míg Orosz Ákost ezt megelőzően csak a színpadom láttam, mégis mindkettőjükkel gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Remek színészegyéniségek. A kisebb karaktereket alakító négy fiatal, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Iskola növendékeinek meghívását én kezdeményeztem Sopsits Árpád rendezőnél, velük a Játékszínben találkoztam először. Izgalmasan alakult a közös munka, és engem személy szerint is érdekelt, hogy ez a generáció miként gondolkodik a világról. Kifejezetten kreatív, önmagukért kiálló,szabadgondolkodású embereket ismertem meg bennük.

– A nagyvárosi legenda szerint titokban készült fel a Színművészeti főiskolai felvételire...
– Ebben akad egy nagy adag túlzás. Természetesen a szüleim tudtak arról, hogy a Színművészeti Főiskolára jelentkeztem. Néhány alkalommal tanácsot kértem Ternyák Ferenctől, egy fantasztikus tanárembertől, a sajnos nagyon fiatalon elhunyt Ternyák Zoltán édesapjától, és nem kértem külön segítséget sem aputól, sem más színészkollégájától. Talán féltem a kudarctól; attól, hogy mi lesz ha azt mondják, bele se vágjak. Elsőre egyébként nem vettek fel, negyedjére sikerült bejutnom a főiskolára. A közbülső időt a miskolci színházban töltöttem, és egy percre sem keseredtem el. Tudtam, hogy még nem jött el az én időm. Aztán egyszer csak ott voltam, abban a fantasztikus osztályban, ahol az én helyem volt.

– Gyakran olvashatunk arról, hogy továbbra is sportol, maratont fut, órákat tart. Ez a fő kikapcsolódás az Ön számára?
– Mint sok embernek, nekem is lételemem a sport. Már csak ezért is vágyok olyan környezetbe, ahol hegyek vannak a közelben, így sűrűbben eljárhatnék túrázni. Tavaly április óta Kristálycsakra iskolába járok, ahol a test, lélek és szellem tudatos megismerésével gyógyító erőink aktiválásával és az univerzális gyógyítással foglalkozunk. Nagyon szeretem ezt a csapatot.

Névjegy

Kovács Vanda 1971-ben született Gyulán az Ikrek jegyében. Édesanyja népművelő, édesapja, Kovács Lajos Jászai-díjas, Érdemes művész. Öccse, Dávid a Szegedi Városi Bíróságon bíró. Számos nagy sikerű színpadi szerep övezi pályáját. A Miskolci Nemzeti Színházban eltöltött évek alatt a Közönség díjat (legjobb epizód/ Fiatalság bolondság” - BABSZI) Közönség és Társulati díjat (Szentivánéji álom” - HERMINA), Miskolc város nívódíját, Társulati és Közönség díjat (Fekete Péter – Colette), illetve újabb közönségdíjat (Kaland – ANNA) érdemelt ki. Olyan sikerfilmekben szerepelt, mint a Csinibaba és a Zimmer Feri.

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Újra hazai pályán játszott Kovács Vanda

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X
Ország, világ, gazdaság

Tudja, pontosan mikor volt az egyik legfontosabb bibliai csata?

Izraeli tudósok már igen. A legkorszerűbb csillagászati eszközök segítségével ugyanis napra, sőt percre pontosan meghatározták a héber törzsek izraeli honfoglalása egyik több mint háromezer évvel ezelőtti csatájának dátumát.

Öt színben pompázik a világ legkülönlegesebb folyója (videó)

A kolumbiai Cano Cristales egyedülálló a világon.

Halloween-maszkokkal akarta megijeszteni az esküdtszéket egy férfi

Fián próbált segíteni, de sikertelenül.

Kutyadetektív keresi az elveszett házi kedvenceket Csehországban

A Psí detektiv (Kutyadetektív) elnevezésű ügynökség kutyákon és macskákon kívül már kenguru és teknős után is kutatott.

Egyedül ültetett egy Central Parknál is nagyobb erdőt ez az indiai férfi

Egyedül ültetett egy Central Parknál is nagyobb erdőt ez az indiai férfi

Jadav Payeng a '70-es évek vége óta óvja minden erejével a természetet.

Hertha: Mindenbe, amit csinálsz, egy kicsit teszel belőle – Dárdai

Hertha: Mindenbe, amit csinálsz, egy kicsit teszel belőle – Dárdai

A berlini csapat trénere elmondta, több kedvence is van, és elárulta, miből tesz mindenbe egy kicsit.

Anglia: Wenger, Mourinho, Klopp, Guardiola – így vásárolnak PL-menedzserek

Valaki többet fizet, mint amennyibe az áru kerül. Van, akinek alig fér a pénz a táskájába.

Man. City: őrült fizetéssel csábítják Yaya Tourét Kínába

Már nyáron is próbálkoztak az ázsiaiak, de úgy tűnik, nem minden a pénz.

TOP 100: messze Neymar a legértékesebb, CR csak a 7.

TOP 100: messze Neymar a legértékesebb, CR csak a 7.

A brazil majd’ kétszer annyit ér, mint a portugál. Messi a második, Pogba a harmadik.

DVSC: kameruni és kolumbiai támadót tesztelnek

Mindkét csatár Bulgáriából érkezett, keveset játszottak az ősszel.

Haladás: a DVSC-től érkezett középpályás – hivatalos

Mészáros Karol egy évre kölcsönbe igazolt a szombathelyiekhez.

Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak
Megyei Piactér