Tömegeket vonzott a Csík Zenekar az Ifiházba
Mik ezek?
XZsúfolásig telt a nézőtér a békéscsabai Tavaszi Fesztivál egyik legrangosabb rendezvényén péntek este. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett Csík János vezette, Magyar Örökség-díjas Csík Zenekar koncertjén gyakorlatilag egy gombostűt sem lehetett leejteni a csabai Ifiházban.
— Sok időt töltöttem itt, sok jó barátom van Békéscsabán — mondta a héttagú zenekar vezetője, akiről kiderült, ifjú korában két évig élt a békési megyeszékhelyen, így kellemes emlékek fűzik például a népi kultúrát őrző Meseházhoz, illetve néhány helyi presszóhoz is.
Nem Csík János azonban az egyetlen, akit személyes kapcsolatok kötnek Békéscsabához. A rendkívül képzett, gyönyörű hangú énekesnő, Majorosi Marianna péntek este hazajött koncertezni, hiszen Békéscsabán született, itt járt iskolába, s a népzenével, a néptánccal is itt került kapcsolatba gyermekkorában.
A jelentős helyi kötődés és az elmúlt esztendők számos békéscsabai fellépése ellenére — bármilyen meglepő is — ez volt az első olyan alkalom, hogy a teljes Csík Zenekar színpadra lépett a megyeszékhelyen.
A koncert első felében felcsendültek sok más mellett bogyiszlói, mezőségi, széki, kalotaszegi és gyimesi dallamok is, ám az első igazi katarzis akkor következett be, amikor Csík János akként konferálta fel a következő programelemet: „alternatív rockzenét fogunk játszani”.
A YouTube-on közel 2 millióan látták eddig:
Bár a több mint 20 esztendős Csík Zenekar kétségtelenül a hazai folkzene meghatározó szereplője, a közönség reakcióján Békéscsabán is érezni lehetett, e különös kombináció, azaz a Kispál és a Borz De szeretnék, valamint Csillag vagy fecske című dalának, illetve a Quimby Most múlik pontosan kezdetű nótájának népies feldolgozása az, ami igazán széles körben — a folkon túli világban is — ismertté és rendkívül népszerűvé tette a csapatot.
A péntek esti koncerten meglepetésekből is kijutott a nagyérdeműnek: Csík János szellemes konferálásai igazi népzenei kuriózumokat, nagyszerű szóló produkciókat kötöttek össze, ám a legnagyobb „durranás” ezek közül az est vendégművészének színpadra lépése és elképesztő zenei teljesítménye volt. Ferenczi György blues-zenész, szájharmonikás, a nagyhírű Herfli Davidson zenekar alapítója — aki egyébként szintén ismerősen mozog Csabán — rövid intro után a blues- és a folkmuzsika tökéletes fúzióját teremtette meg a Csíkkal közösen.
Nem először zenéltek együtt Ferenczivel:
Vastaps (az az igazi, nem csak protokoll), ujjongás és egy nagyszerű zenei produkció sokáig élő emléke — valószínűleg így zárult a legtöbb jelenlévő számára a békéscsabai Tavaszi Fesztivál péntek esti koncertje, melyet közönségtalálkozó, borkóstoló, majd táncház követett a helyszínen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









