Több mint testőr - címlapról álmodik az orosházi széplány
Mik ezek?
XAz idei playmate-választás szegedi előválogatójára kilenc lány jelentkezett, közöttük több orosházi. Kocsis Adriennről a kísérők, a rivális lányok is úgy nyilatkoztak, ő az egyik legesélyesebb. A zsűri másként döntött. A személy- és vagyonőrként dolgozó fiatal hölggyel szabadnapján beszélgettünk.
Sokunkban még elevenen él a Flashdance, melyben Alex, a nappal hegesztőmunkásként dolgozó fiatal lány esténként táncosként lép fel egy bárban. Minden vágya, hogy egy nap balett-táncosnő lehessen. Az orosházi Adrienn is álmodozik: ha már szépséggel áldotta meg a sors, ráadásul jó géneket is örökölt, akkor némi ráfordítással, szépségének a menedzselésével akár a legolvasottabb férfi magazinokba is bekerülhet...
A dolgos hétköznapokon bakancsban, fekete nadrágban és meleg pulóverben telephelyet, kamionszállítmányokat ellenőrző lány eddigi élete során egyszer jelentkezett szépségversenyre.
— Különdíjat nyertem Miskolcon, ami némi önbizalmat adott nekem. Sokan biztattak, folytassam. Amikor megnéztem a lányokat az idei playmate-választás debreceni és fővárosi válogatóján, úgy éreztem, ott a helyem a szegedin. A kondíciómmal nincs gond, hiszen sportiskolás diák voltam, később az önvédelmi sportokat is kipróbáltam, naponta kondizok.
A többi pedig adottság — mesélt az elhatározásáról mosolyogva a lány, aki 90-es mellbőséggel, 60-as derékbőséggel és 85 centis csípőbőséggel dicsekedhet. Párja, Peti is biztatta és mindenben támogatta őt.
— Fantasztikus érzés volt, hogy a szegedi helyszínen Adriennre azonnal felfigyelt a többi lány, meg a kísérők. Mondták is: ,,A te csajod a befutó!” Ő biztosan ott lesz a továbbjutók között, mert esztétikus látványt nyújtott, dekoratív megjelenésével vonzotta a tekinteteket — sorolta a fiatalember, aki szerint a zsűrinek nem volt helyén a szeme, biztosan a plafont nézték, nem az ő barátnőjét.
— Büszke vagyok Adriennre, nálam és sokunknál ő a tízpontos lány — summázta véleményét Peti, aki nehezen tudta megemészteni, hogy egy túltetovált, általa duci csajnak ítélt jelöltnek szavazott bizalmat a zsűri. Adrienn nyugtatta, vigasztalta párját.
— A bírák úgy fogalmaztak, van elképzelésük, milyen lányokat keresnek. A konkrét elképzelés azonban nem hangzott el. Velem kapcsolatban elmondták kritikaként, hogy tetovált a szemöldököm, kérdezték, miért vannak műkörmeim és fekete póthajam. Valójában a többi lánynak mindez szintén megvolt. Jelezték, ez a hajszín öregít. Azt hiszem, ezt lehet árnyalni.
Tanultam az ott elhangzottakból, legközelebb, ha vállalom a fővárosi, februári válogatáson való részvételt, akkor biztosan nem megyek el a megjelenés előtt kozmetikushoz — sorolta Adrienn, akinek hibátlan arcbőre csak akkor tud érvényesülni, ha leheletvékony sminket kap. A lány nem szoláriumozta magát feketére, igyekezett természetes hatást kelteni.
— Szinte mindenkiről le akarták mosni a sminket, hogy meggyőződjenek az arcbőr állapotáról. A szilikonos feltöltésekről is be kellett számolni, nem akarták elhinni, hogy minden testrészem eredeti. Se a számban, se a mellemben nincs implantátum. Elsősorban arra törekszem, hogy jól ápolt legyek, és jól érezzem magamat a bőrömben. Amit eddig tettem ezért, nem túlzás, szerintem. Soha nem akartam műnő lenni — érvelt a fiatal lány, aki nagyon hasonlít Voksán Virágra. Erre sokan, sokszor emlékeztetik.
— Kedvelem is nagyon a modellt, mert közvetlenségével magával ragadó jelenség. Tudatosan építi karrierjét és ez nekem szimpatikus.
S miközben a híres példakép a diszkók zenei keverőpultjai mellett jeleskedik, az orosházi Adrienn ugyanezt teszi az autóversenyek világában. Jelinek Zsolt felkérésére rajtlányként, szexi szerelésben, parányi forrónadrágban lendíti a zászlót induláskor az orosházi rallyn immáron két esztendeje. Imádja ezt a munkát is. De tagadhatatlan, a playmate-választás esélyt adhat a vidéki lánynak a modellkarrier kezdetéhez.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. ló1111 2012. január 24. 22:07
olyan szép ez a lány,mint egy új dácsia
-
12. The matter 2012. január 22. 18:15
Még mindig nem tudom meg érteni,hogy Magyarországon miért ilyen maradiak az emberek a szépségiparral szemben...Miért gondolják,hogy csak buta lányok/nők jelentkezhetnek ilyen fotózásokra,műsorokra!?Nagyon nagy tévedés,és miért ne reklámozhatná,hisz azért jelentkezett a fotózásra,hogy meg mutassa magát!!Akinek nem tetszik,nem kell elolvasni a cikket,és nem kötelező meg nézni a képet/képeket,ez már csak a kötözködés és irigység,ez biztos!
-
11. hastancos 2012. január 22. 08:20
Ha egyeseknek ez a lány nem mű, akkor nem tudom, hogy náluk hol kezdődik a "műség"!? Esetleg smink, szolárium nélkül nézne úgy ki, hogy azt mondják rá: ez igen, akkor oké. De így!
Az intelligenciáról pedig csak annyit, hogy: 1. ha már ilyen versenyre jelentkezek, nem reklámozom magam és nem büszkélkedek vele; 2. nézzük csak meg a playmate-mezőnyt...többnyire nem az eszük miatt kiemelkedő lányok versengenek. :( -
10. csmisó 2012. január 22. 04:56
Lehet kritizálni csak előtte nézzetek már tükörbe! ja és mit jelent az hogy mű? otthon milyen van? nem festi a haját? Kiszel Tünci szemöldöke van? két macska a hóna alatt? a harmadik a perzsa a lába között? ja és a lába olyan szőrös lehet mint az enyém! az fincsi lehet! ha nem ilyen akkor mű! szerintem szép a csaj!
-
9. The matter 2012. január 22. 00:38
Milyen sok kulturált és magas önbizalommal rendelkező ember ír ide kritikát,úgy,hogy lehet tükörbe se néz...
Az IQ hiányosságon kívül semmit nem tudnak írogatni, lehet náluk hiányzik egy kerék!Úgy gondolom,sok ember megirigyelhetné Adrienn külsejét,és csak azért szóljátok itt le névtelenül,mert nincs jobb dolgotok vagy netalán tán irigység,féltékenységből...Kíváncsi lennék,aki a külsejét minősíti ,hogy néz ki!De tudom,Adrienn nem foglalkozik az ilyen gyerekes megjegyzésekkel,úgyhogy hajrá csajszi!Jól teszed,és jól csinálod amit csinálsz!Millió puszi! -
8. natura1 2012. január 21. 21:57
Lehet nem érted, de nem is kell megérteni. Ha vele boldog akkor vele. Én nem ismerem közelről a lányt,de a képein nagyon szép és csinos és ami fontos,hogy nem mű.
-
7. teehen 2012. január 21. 21:37
Az a baj,hogy nem csak a barátja IQ hányos hanem ő is.Ráadásul ilyen fiatalon úgy lógnak a mellei mint aki legalább 2 gyereket szoptatott már.Ami nem baj csak nem kéne mutogatni.Elég közelről ismerem a kiscsajt smink nélkűl iszonyat ronda nem is értem a barátját(Petit)miért a puderekre és tetovált szemöldökre bukik.Nincs ebben a csajban semmi extra.
-
6. natura1 2012. január 21. 21:13
Szerintem azok az emberek IQ hiányosak akik ilyen kommentárokat írnak egy cikkhez. Ha meg tudott kapni egy ilyen nőt akkor szerintem nem IQ hiányos egyénről beszélünk. Én sajnálom,hogy nem jutott be,mert egy igen dekoratív csinos és szép lányról szól ez a cikk. Neki ez az álma. Van akinek más. Ki látta a virágját meg ki nem az az ő saját magán ügye. További sok sikert Adrienn!!!Szép vagy és nem cigány csak igényes a külsejére.
-
5. lagomera 2012. január 21. 18:39
Tehát cigány? Már ha nincs rászorulva a szoláriumozásra
Amúgy tényleg bűn ronda -
4. gipszjaka.b 2012. január 21. 18:11
Látszik rajta, hogy bevállalós! Meg normális csajok nem szoktak ilyen playmates dolgokat bevállalni,meg nyilvánosan vonaglani.Ráadásul ez a műhaj meg tetovált szemöldök...Hát ezek sem a tisztességes lányok védjegyei.Na mind1, ez az én véleményem.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









