Szente Vajk elvette a Barátok közt korábbi Tildáját
Mik ezek?
X„Ha ezer évig élünk, akkor az is kevés lesz, hogy ezt a sok szerelmet kiszeressük a szívünkből” – jelentette ki nemrégiben a DTK-Show felvételen Erdélyi Tímea, aki párjához hasonlóan azóta hisz az eleve elrendelésben, amióta a Madách Színházban először találkoztak - írja a Kiskegyed.hu.
Szente Vajkkal egyébként a Madách Színház mellett a szélesebb nyilvánosság a Szeretlek, Magyarország című tévéműsorban, illetve a szeptembertől újrainduló Hacktion című sorozatban találkozhat. (fotó: Kiskegyed)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. Nekóstolgass 2012. augusztus 20. 18:27
Már középiskolában is apuka árnyékában élő nyálgép volt,most sem szímpatikusabb.
-
10. imperialista 2012. augusztus 20. 16:06
A ficsúr is tulajdonos lett. Meddig? Míg a figyma hatalmon van. Én nem kívánok nekik semmit, az élet majd igazol.
-
9. emerensias 2012. augusztus 20. 13:34
Olyan nagyon nem zárták ki a nyilvánosságot.Ki tudja hanyadik nap vannak itt a beolon. Különben sok boldogságot nekik. Amúgy bejelentem Törpilla is összeházasodott Maci Lacival,ők tényleg a nyilvánosság teljes kizárásával.
-
8. Bástya_Elvtárs 2012. augusztus 20. 13:10
1. Paradicsomos!
Zenit -
7. Netuddki 2012. augusztus 20. 12:43
Sok boldogságot Nekik!
-
6. gyorsviz 2012. augusztus 20. 11:36
micsoda só illetve kősó !!!!????
vajon meddig ??? a beol inkább a szegények sorsával foglalkozna, hogy családokat raknak ki a zsidók bankjai az utcára !!! -
5. nagysandor 2012. augusztus 20. 10:30
Mi van Balázs Palival?
Lassan egy hete semmi hír róla -
4. dilinyó 2012. augusztus 20. 09:47
Volt már más "celeb" is sirig tartó szerelemmel. Most válnak. Egyébként sok boldogságot Nekik, hogy szüleik példáját kövessék.
-
3. Ateszka90 2012. augusztus 20. 08:41
Husika:
De hát 2 celeb senkiházi összeházasodik, ez sokkal fontosabb mint a Békés megyei egészségügy... -
2. Husika néni 2012. augusztus 20. 08:13
Bocsika, de ez a házasságosdi magánügy, a kutyát sem érdekli.
Beszéljünk itt a nagy öröm közepette a KÓRHÁZBEZÁRÁSRÓL.
Bocsánat, úri nevén: ÖSSZEVONÁSRÓL.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





