SP-vel és Tóth Gabival ünnepeltek a gyerekek
Mik ezek?
XUgrálóvárak, trambulin, kézműves foglalkozások, ügyességi feladatok vártak a gyerekekre. A lurkók többek között agyagozhattak, repülő madarat készíthettek, kipróbálhatták a kosárfonást. Sokakat vonzott az arcfestés.
A léggömbfigura-készítő bohócoknál is sorban álltak a kicsik, akik a mesevilág szereplőivel, például Shrekkel, Csőrikével, Bellel, Frédivel, de Batmannel és Supermannel is találkozhattak. A vadaskert is bőven nyújtott látnivalót. Népszerű volt az állatsimogató is.
A színpadon SP és Tóth Gabi szórakoztatta a közönséget. A krosszpályán a versenyzők mellett most ismert személyiségek is megmutatták, hogyan boldogulnak a lóerőkkel. A rendezvény nem terhelte a szülők pénztárcáját. A programok ingyenesek voltak. Mi több, akik jó néhány tevékenységet is kipróbáltak, igazolólapjukkal paprikáskrumplira vagy palacsintára is vendégül láthatták a családjukat.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. Munkás12 2012. május 29. 19:51
Azért volt ekkora nagy gyermeknap pont Pusztaottlakán, mert itt van összetartás és örömmel vendégül látnak bárkit ebben a picike faluban.Nem szép dolog még a gyerekektől is sajnálni ezt a picike örömet amit itt kaptak.
-
6. kertészgabi 2012. május 29. 17:53
Békés megye összes települése előtt ott van a lehetőség ,csak jól szervezett munkára és összefogásra lenne szükség az irigykedés és a másra mutogatás helyett,azért mert ez itt megvan nem fogjuk szégyelni magunkat!Bocsi!!!
-
5. funnybunny 2012. május 29. 17:45
szegeny gyerekek.... Sp kell felnoniuk...nah meg a nimpfomanias Toth Gabikan.....nem birom oket latni se..
-
4. mezohegyes 2012. május 29. 17:03
Szét kellene nézni és nem vádaskodni.Mezőhegyesen már harmadik éve rendeznek gyermeknapot, ahol minden ingyenes.(Dottó,palacsinta,pop-corn,vattacukor, ugrálóvárak,arcfestés,kézműves foglalkozás játékok, kakaó,édesség,zsíros kenyér,üdítő)Csak egy apró adat, 2350 pakacsintát sütöttek, 30 kg cukorból készült vattacukor, és 9-17.30 használhatták ingyen a két ugrálóvárat, s mindezt egy helyi egyesület 10 tagja szervezte a helyi vállalkozók anyagi segítségével.
-
3. gipszjaka.b 2012. május 29. 14:56
Pont erről beszélek. Miért nem lehetett máshol is ilyen színvonalas gyereknapot csinálni, ami ingyenes? Miért megint Pottlaka? Mintha más nem is létezne Békés megyében.Érdekes...
-
2. edit0831 2012. május 29. 14:40
kedves gipszjakab! Én ki vittem a gyereket Póstelekre és a ligetbe is de ott mindenért fizetni kellett elég borsosan..Pusztaottlakán legalább az ugrálóvár és a többi játék ingyen volt és a gyerek jól is érezte magát egész nap. a Tök faluról meg csak annyit hogy legalább oda jó sokan kimennek:))
-
1. gipszjaka.b 2012. május 29. 11:54
"Pusztaottlakán rendezték meg a megye legnagyobb szabású gyermeknapját"
A megye többi része meg le van sz...va. Kezd egy kicsit bicskanyitogatóvá válni, hogy egy párszáz lakosú tök faluban mindenre van pénz, de a megye többi részén meg nyomor van. Hogy van ez Simi? Te elméletileg nem csak ezt a tök falut képviseled a parlamentben, hanem egész Dél-Békést!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





