SP: nem tőlem függ, ki a célközönségem
Mik ezek?
X— Eddigi albumaim során is más és más stílusba kóstoltam bele, most visszatérek a gyökerekhez: lesznek rapbetétek, akusztikus dolgok, sőt, olyanok is hallhatóak a lemezen, amit a hazai populáris vonalban még nem készítettek — mondta SP. Hozzátette: a zenei vonalhoz hasonlóan maga az előadó is változik, ez alól ő sem kivétel.
— Több benyomás is ért, rengeteget tapasztaltam az elmúlt években. Mások is említették, hogy sokat változtam, emberileg és zeneileg — vallotta az énekes, aki szerint az, hogy Sopronból felköltözött Budapestre és önállóan él, hatással volt arra, hogy ma már felnőttként intézi az ügyeit. Hogy miként képzeli el a következő éveket, nem tudott választ adni, de minden bizonnyal a zene és a fotózás határozza meg később is a hétköznapokat.
— Változó, hogy az ötleteim miként valósítom meg: valamikor csak szöveg jut eszembe, valamikor az is, hogy mindezt hogyan lehetne képileg, egy videoklipben megoldani. Mind a kettőt szeretem, úgy érzem, van is érzékem hozzá, ami szerencse, mert fontos a pályám során — mondta SP, aki civilben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanul.
— Igen, rám férne már egy barátnő, de ezt ironikusan értettem egy korábbi nyilatkozatomban — felelt arra a kérdésünkre, hogy még mindig keresi-e az igazit, ahogy azt a Partiarc című számában is megénekelte. Elmondta, hogy bár több lány veszi körül és számtalanszor próbálkozik, egyelőre nem találkozott olyannal, akivel komoly kapcsolatot is el tudna képzelni.
— Fellépéseim 60—70 százaléka szórakozóhelyeken, diszkókban szokott lenni, ahol többségében huszonévesek vesznek körül, ezért tévesnek érzem a megállapítást — válaszolt Éder Krisztián arra, hogy nem derogál-e egy 22 éves, már-már férfi számára, hogy a békéscsabai fellépésén is inkább a tizenéves korosztály tombolt. Érdekes megállapítással élt, mikor később arról beszélt:
— Hogy ki a célközönségem, nem feltétlenül én határolom be, nem tőlem függ. Több réteg kedveli a zeném, és nemcsak a lányok, hanem a fiúk is egyre többen.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. cs.endre 2010. november 1. 07:06
A napiszar.com-on azt olvastam, hogy meghalt ez a nyomoronc!
-
10. Adani 2010. október 31. 21:31
#8:
Ugyan már Soproni Pöcs esetleg Seggbe Please a név feloldása. :)
Keress rá erre a videóra
Mikrofontos - vágod?
Esetleg Maxell & Chicheck kérlek hogy iii
-
9. ramusync 2010. október 31. 21:24
Oszt' ez kicsoda?! Először azt hittem, hogy fényképész, azé' ad ki albumot! De állítólag zenél, már ha ezt a lekvárzsibbasztó nótát annak lehet nevezni. A "dal" címe valószínűleg önéletrajzi ihletésű. A Mester mostanában ezen vívódik...
Hiába no'! Kellett az ingyenreklám.
-
8. cs.endre 2010. október 31. 17:24
Ki ez az SP? És miért ez a beceneve? Surmó Pofa?
-
7. frakmak 2010. október 31. 16:02
sp meleg, és ronda, mint a dög
-
6. www.t.com 2010. október 31. 13:56
Szerintem összejöhetne Steiner Kristóffal, jól összeillene a két ratyi.
-
5. faggott 2010. október 31. 12:42
Ez egy csabai gyerek. Tele van vele a város,minden nap látom többször is elmenni mellettem.Lehet hogy klón?
És még zenél is? AZ igen. De hogy nem hallottam tőle még semmit, az nem véletlen. -
4. warriors 2010. október 31. 10:21
"Weinberger"még azt is nehéz eldönteni első ránézésre, hogy SPke, fiú e vagy lány. :)
-
3. na bravo 2010. október 31. 08:13
Igazad van, de csak egy szakmán belül érdemes összehasonlítani. Charlie egy ÉNEKES!
-
2. Weinberger 2010. október 31. 08:00
"A tini(sztár?) nyilatkozott arról is, hogy még keresi az igazit."
Fiút vagy lányt? :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









