SP ismét meghódította a csabai tinilányokat
Mik ezek?
XA véradáson harmincöten jelentek meg, 15,5 liter vér gyűlt össze a betegeknek. Frankó Attila, a rendezvény ötletgazda-főszervezője elmondta, 2000 májusa óta már 781 liter vért biztosítottak a rendezvény révén a rászorulóknak.
Az üzletember-találkozón csaknem százan vettek részt, a fesztivál programjában műsort adott Salamon László bűvész és Rita bohóc is. A koncerteken főként a tinibálványok léptek fel, többek között SP és az Anti Fitness Club, utóbbiak a főszervezőtől arany- és platinalemezt is átvehettek.
Frankó Attila kiemelte, ezzel a fesztivállal lezárult egy fejezet, a Csaba Centerből más helyszínre kerül át a rendezvény, de hogy hova, azt egyelőre nem árulta el. Új koncepciót dolgoznak ki, és más zenei stílus is bekerül a programba. Ez már a 34. rendezvény volt, tehát a megújulásra szükség van, ugyanakkor a fesztivál a létjogosultságát most is bizonyította. A véradások és az üzletember-találkozók továbbra is megmaradnak.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. Kuczug Balázs 2011. október 17. 18:38
Helyesírási bemutatót tartott?
-
6. Kuczug Balázs 2011. október 17. 18:36
Itt járt a Köztársasági Elnök? (SP)
-
5. Kuczug Balázs 2011. október 17. 18:35
Aki még nem tudná:
SP ismét meghódította a csabai tinilányokat -
4. Kuczug Balázs 2011. október 17. 18:34
SP ismét meghódította a csabai tinilányokat
-
3. Kuczug Balázs 2011. október 17. 18:34
SP ismét meghódította a csabai tinilányokat
-
2. Kuczug Balázs 2011. október 17. 18:33
SP ismét meghódította a csabai tinilányokat
-
1. warriors 2011. október 17. 14:39
És a fiúkat! :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





