Sorra nyeri alakjával a rangos versenyeket Kiss Virág
Mik ezek?
XPedig még csak ez az első olyan szezon, mikor a hobbiból kilépve versenyzésre is vállalkozott.
— Gyermekkorom óta folyamatosan sportolok: versenyszerűen atletizáltam a békéscsabai atlétikai klubban, kétszáz és négyszáz méteren, főként rövid távokon futottam. Onnan csábítottak át a torna klubba, ahol fitnesszel folytattam. Tetszett, mert a modern táncból is ismert elemek kellett beépítenem a gyakorlatokba. Egy sérülés azonban visszavetett, elmaradtak a gyakorlatok, csak a testépítés része maradt meg a sportnak — kezdte Kiss Virág.
A huszonegy esztendős békéscsabai lány — akkori nevén — a Rózsa Ferenc Gimnáziumban végzett, utána ahogy a fővárosba, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre került, felkereste példaképét, Németh Dorottyát. Megkezdődött a munka keményebb része. Elmondta, hogy a WBPF szövetségnél regisztrált versenyző, a Model Physique kategóriában, Magyarországon ismertebb néven Fitness Modell kategóriában indul.
— A versenytől és a versenyzők létszámától függ, hogy a kategória hány részre oszlik még később ― ecsetelte a részleteket. Kiss Virág — 160 centiméteres magasságával — az úgynevezett —160 centiméterben, tehát a 160 centiméternél alacsonyabbak között versenyez. ― Azért jobb, hogy a kategórián belül is további kategóriákat hoznak létre, mert egy alacsonyabb lány más arányokban izmos és formás, mint egy magasabb. Ha pedig a kettő egymás mellett áll, akkor nagyon nehezen összehasonlítható.
A békéscsabai lány kiemelte, hogy a testépítő versenyen belül a Fitness Modell kategória lényege, hogy a lányok formásak és sportosan izmosak, ne pedig szálkásak legyenek, tehát ez még tényleg a nőiességről szól. A zsűri a harmóniát értékeli, hogy miként áll a ruha, a cipő és smink is a lányokon, figyeli az összhatást, a kisugárzást. Ugyan semmi köze a szépségversenyekhez, de tényleg a szép lányokat keresik.
— A frizurának glamourosnak, divatosnak kell lennie, a sminknél pedig előny, ha feltűnő — folytatta Kiss Virág. Apró betekintést is adott, hogy milyen gyakorlatokat kell elvégeznie az edzéseken, ugyanis az izmokat is figyeli a bizottság. Heti háromszor súlyzós edzéseket végez, gépekkel és kisebb kézi súlyokkal, heti két alkalommal pedig kardio tréningeken vesz részt, amiben még az is benne van, hogy kint fut a Margitszigeten.
— Előtte nem titok, hogy mi kell a sikerhez, elvégre számtalan aranyérmet szerzett — mesélt tréneréről és példaképéről, Németh Dorottyáról a békéscsabai lány. A versenyek előtt többnyire diétázik, csak rizst és csirkét fogyaszt, ami önmagában nem túl tápláló étel. A megmérettetések után persze szinte minden mehet — még a csokoládé is —, igaz, erre a feszített tempó miatt nem sok lehetősége volt, hetente kellett valamilyen viadalra utaznia.
— Egybeesett a verseny- és a vizsgaidőszak, nehéz volt úgy koncentrálni a tanulásra, hogy közben nem nagyon ehettem — folytatta. Kiss Virágot azonban szinte minden gratuláció megilleti, ugyanis nemcsak a zsűri, de a vizsgabizottságok előtt is mindenben megfelelt, sikerrel vette az akadályokat. Jogásznak tanul, mint kiemelte, a szakmában szeretne később ténykedni, de minél többet versenyezne is, elvégre csak most csöppent bele a felnőtt kategóriába.
Bearanyozta idényét, itthon és külföldön egyaránt
Kiss Virág még csak idén kóstolt bele az igazi versenyzésbe, de máris számos sikert ért el, nívós hazai és nemzetközi viadalokon, a 160 centiméter alattiak között. Első megmérettetésén, az Ausztria Kupán, a Junior Model Physique kategóriában rögtön első helyezést ért el. Utána pedig a magyar bajnokságon, ahol a WBPF Európa-bajnokságára lehetett jegyet váltani, a felnőttek és a huszonegy éven aluliak között is aranyérmes lett. Erre a temesvári kontinensviadalon még egy kalappal rá is tett, ott is mindent vitt, csakúgy, mint két hete, a WBPF világkupa-versenyén.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 9 hozzászólás érkezett-
9. Andilem 2012. június 21. 08:59
http://www.kiskegyed.hu/kikapcsolodas/szines-hirek/kis-virag-fitness-modell-115831
-
8. jumpman25 2012. június 20. 23:14
21 éves?
Olyan 35-re tippeltem. :D
Lassan faxi lesz belőle. :D -
7. Andilem 2012. június 20. 22:39
Gratulálok! Csak így tovább! ;)
-
6. funnybunny 2012. június 20. 21:16
XD LOL
-
5. parizer miki 2012. június 20. 20:54
2.
De ha férfi lenne elkapnád nem? -
4. frakmak 2012. június 20. 19:49
sunáznám ezt is, meg rékát is.
-
3. funnybunny 2012. június 20. 17:08
undoritonak rubin rekat mondanam..legalabbis fejre mindenkepp... es inkabb ilyen, mint egy zsiros malac :D
-
2. vélemény! 2012. június 20. 15:47
Undorító! Ez szerintem férfinak sem szép túlzottan!
-
1. funnybunny 2012. június 20. 12:04
Gratulalok! es amit meg megemlitenek,hogy az arca is szep! Nekem teszik :) Megegyszer grat! :) tovabbi sok sikert :)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





