Sonkakirályt is avatnak a gyulai sódarmustrán
Mik ezek?
XAz idegenforgalmi holtszezon jeles megyei eseményének ígérkezik a gyulai Kolbász és Sódar Mustra. A gasztronómia mellett számos kulturális és szórakoztató programot magában foglaló rendezvénynek a gyulai várral szemben, az Almássy-kastély egykori cselédszárnya ad otthont március 19. és 21. között.
A színes programot tavaly még a pálinkafesztivállal egy időben rendezték, ám a szervezők úgy találták, praktikusabb egy sonkaversenyt még a húsvéti ünnepek előtt megtartani.
Az idei rendezvénynek különös apropót szolgáltat az, hogy éppen 100 éve szerzett világhírnevet magának a gyulai kolbász, amikor az ifj. Balog József hentesmester készítette páros kolbász a brüsszeli világkiállításon nemzetközi elismerést érdemelt ki. A jeles évfordulón emléktáblát is avatnak a nagy előd tiszteletére.
A programban szárazkolbász- és füstöltáru-verseny is szerepel, mindkettőt több kategóriában hirdetik meg. Profik és amatőrök is nevezhetnek, utóbbiak számára a jelentkezés díjtalan. A nevezés folyamatos, a zsűrizésre szánt húsárut pedig a rendezvényt megelőző csütörtökön és pénteken lehet leadni a bírálat helyszínén, a szervező Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete Kétegyházi úti székházában.
A versenyekre nevező amatőrök és profik mindegyike díszoklevelet kap, az első helyezettek díjazásban részesülnek, s idén kiosztják a megtisztelő Sonkakirály címet is.
A gasztronómiai programok — disznóvágás-bemutató kóstolással, kiállítások, vásár, pinceborozó, pálinkázó, koktélbemutató — mellett természetesen a szórakozás is szerepet kap: a gyulai Kolbászlovagok például a karneváli sikerük után a sódarmustra közönségét is szeretnék meghódítani, ezért különleges produkcióval készülnek a rendezvényre.
— A programokat úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály, az egészen piciktől az idősekig, megtalálja a kedvére valót közöttük — mondta el lapunknak Dinya Imre főszervező.
Ennek szellemében például sok más mellett játszóház, cigányzene, néptánc-bemutató, Szabó Eszter és Kontor Tamás koncertje, illetve Hevesi Tamás műsora is várja a látogatókat.
A rendezvénnyel és a versenyekre történő nevezéssel kapcsolatban további részletek a www.sodarmustra.hu –n olvashatók.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









