Püski Sándor nevét vette fel a békési könyvtár
Mik ezek?
X— A békési könyvtár olyan személyiség nevét veheti fel, aki egyszerre kötődött ezer szállal a városhoz, s egyszerre tett rengeteget a magyar irodalomért, illetve könyvkiadásért — vezette be az ünnepséget Erdősné Sági Mária, az immáron Püski Sándor Könyvtár igazgatója.
Erdős Norbert alpolgármester, a térség országgyűlési képviselője beszédében felelevenítette a békési születésű dr. Püski Sándor életének legfontosabb, legjelentősebb pillanatait. — Egy egész könyvtárat megtölthetnék azokkal a művekkel, amelyek részei a kiváló személyiség életművének — fogalmazott.
Szintén Püski Sándorra emlékezett Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke. Püski István, a névadó személyiség fia ezután elmondta, hogy mindenképpen folytatják szüleik életművét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy édesapja mindig sokra tartotta azokat, akik a földet megművelik. Ez is a magyar kultúra fontos része, amelyet őrizni kell — tette hozzá.
A névadó ünnepség után átadták a helyi Nefelejcs Kulturális és Hagyományőrző Egyesület idei díjait. A szervezet az elismeréssel azokat a személyiségeket jutalmazza, akik sokat tettek a város oktatásáért, kultúrájáért, művelődéséért. A díjat idén Gyumbier Ferencné, a helyi könyvtár munkatársa, a zenei könyvtár kialakítója, Bagoly László, a békési ifjúsági fúvószenekar, a városi alapfokú művészeti iskola vezetője és Barna Zoltán, a Békési Kistérségi Általános Iskola Dr. Hepp Ferenc Tagintézményének tanítója vehette át.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









