Nyereményáradat a Centerben
Még javában tombol a nyár, így ebben a hónapban továbbra is a vakáció szerelmeseinek szólnak a nyeremények. A júliusi forró napok után augusztus 10-én pénteken, ismét új nyereményekkel gazdagodtak a széf fiókjai.
Mindenki legnagyobb meglepetésére már rögtön a második napon, augusztus 11-én sziréna jelezte, hogy elsőként a 100.000 forint értékű Csaba Center Vásárlási Utalvány talált gazdára Pós László Attiláné és családja személyében. A békéscsabai család a nyereményt haza sem vitte, ugyanis az első útjuk álmaik televíziójához vezetett. A vásárlás után kapott blokkért cserébe persze újra próbálkoztak a széfnél. Ezúttal azonban már csak ennek a szép napnak az emlékét vihették haza. Persze a tv-n kívül…
Egy nappal később, augusztus 12-én vasárnap újabb sziréna jelezte, hogy ismét egy nyereménnyel kevesebb van a széfben. A komádi lakosú Szalai László a hónap második legértékesebb ajándékát, a közel 75.000 Ft értékű olasz porcelán étkészletet vehette tulajdonába – még szerencse, hogy autóval érkezett a bevásárlóközpontba.
Nem maradnak nyeremény nélkül azok sem, akik csak most kapcsolódnak be a játékba! Aki elég szerencsés, a helyes kód beütése során akár a hónap fődíját, a Full HD Led Tv távirányítóját veheti ki a széfből, s ezzel együtt természetesen a televízió is az övé lesz.
S hogy mivel várják még a játékos kedvű vásárlókat?
Augusztus a kerti partyk, sütés-főzések, családi, baráti összejövetelek ideje is. Ehhez stílusosan egy professzionális kerti gáz grillező passzol– amit a Csaba Center szervíroz…A több, mint 50.000 forint értékű grill biztosan minden háztartásban otthonra talál, sok kellemes percet, órát szerezve ezzel leendő gazdájának.
Hogy az örömöket is fokozzák és az érzékszerveknek is kedvezzenek, egy rendkívül finom parfümcsomaggal bővítették az ajándékok tárházát. A Paco Rabanne termékcsalád férfi és női illatai méltán híresek…Aki ezt megérzi, tuti nem tud nemet mondani – senkinek!
A tárgynyereményeken kívül a már megszokott módon Csaba Center Vásárlási Utalványok is megnyerhetők, illetve amint azt a példa is mutatta, akár azonnal el is költhetők. 70.000, 50.000, és 30.000 forintos utalványcsomag várja szerető gazdáját.
Egy hasznos tipp:
Az iskolakezdésre is készüljön a Csaba Centerben és nyerje vissza a vásárlásainak az értékét. Gyűjtse össze a blokkjait, és ha kigyűlt a 10.000 Ft, fáradjon az információs pulthoz, ahol egy kódot húzhat! Ha a kód helyes, a széf kinyílik és választhat egyet a még benne található 6 kulcsból. Amelyik nyeremény zárját nyitja a kulcs, az a nyeremény az Öné! Így akár többszörösen is jól járhat!
A beol.hu címlapjáról
A beol.hu legolvasottabb cikkei
- Elhunyt a Szarvasnál balesetező autó utasa
- Gyereknap a megye kedvenc játszóterén
- Megszületett az első zenei reakció Erőss Zsolt eltűnésére
- Kövesse velünk a szupermaratonit
- A 20 éves nevelőapa verhette halálra a kilenc hónapos kisbabát
- Pontokat vesztett a Méhkerék Orosházán
- Dobozi legények háborúja a bogárszemű miatt
- Exrtém játszóparkot avattak Orosházán
- Mesterhármasssal fordított az orosházi csapat
A beol.hu legvitatottabb cikkei
- Egy devizahitel nélküli állampolgár nyílt levele a károsultaknak
- Facebookra és YouTube-ra költözik a mezőgyáni valóság
- Tüntetők várták Csabán Gyöngyösi Mártont
- Frakcióülés, Orbán-álarcok, Békemenet
- Orbán egy gyulai pedagóguscsaládnál teázott
- Tüntetéssel várja a zsidó hitközség Gyöngyösi Mártont
- A nap képe: Segítünk! - Gyorsan mém lett Pintér sms-e
- A Viharsarokból is indul éhségmenet Budapestre
- Mesterházy: bűncselekmény a trafikmutyi



