Gyulaiak a Csillag születik elődöntőjében

Mik ezek?
XCora Gergő (28) és Bittó Tamás (27) tősgyökeres gyulaiak, Szlovák Viktor (27) két részletben összesen 13 évet élt a városban, Kádár Ferenc László (33) viszont ilyen szempontból kakukktojás némileg, hiszen ő Gyula erdélyi testvérvárosában, Csíkszeredán látta meg a napvilágot.
— A jókedv és a humor mindig is az életünk része volt. Nagyon jól ismerjük egymást és rengeteget nevetünk együtt. Ez mind kell ahhoz, hogy közösen megszülessenek azok a gagek, melyek teljessé teszik a produkcióinkat — mondta produkcióik igen fontos mozgatórugójáról, a vidámságról Cora Gergő.
A nehezen beazonosítható, stílusilag igen vegyes összhatással bíró előadás a zsűrit látszólag igencsak zavarba hozta, ám továbbjutásuk egy-két perc után már nem volt kérdéses. Műsorszámukban egy misztikus bevezetőt követően felcsendült a Boci, boci tarka újragondolt és képzett férfiorgánumokra hangolt változata, egy szájjal előadott tekerőlant-imitáció, s egy különös hanghatásokkal kísért, új-zélandi táncrituálé is.
— A műsor jó lehetőség arra, hogy megismerjenek bennünket és az „a capellát”, vagyis azt a zenei stílust, amit mi megfűszerezünk egy kis humorral, hogy ne csak hangzatos, hanem látványos is legyen a produkciónk. Szeretnénk vele pozitívan sokkolni az embereket — mondta Cora Gergő, hozzátéve: a csapat tagjai közül mindenkinek van zenei képzettsége, s az éneklésen kívül a hangszerek használata sem idegen számukra.
— Nagyon friss a formáció, itthon még nem hallhattak bennünket korábban. Először utcazenét játszottunk Svájcban. Óriási élmény volt, amikor megálltunk egy téren, megadtuk a hangot, elkezdtünk énekelni, az emberek pedig egyre csak gyűltek és gyűltek — idézi fel nem is olyan távoli, közös múltjukat Szlovák Viktor.
A Vocal Gag Session továbbjutásáért hamarosan ismét a képernyők előtt szoríthatunk, hiszen szombatonként már az elődöntőket láthatjuk a tévében. A zenés-humoros produkciókkal induló csapat tagjainak sorsáról már nem csupán a zsűri dönt, a közönségnek is van beleszólása.
Varga Viktor is elődöntős
Mint arról korábban már beszámoltunk, több száz versenyző közül bejutott a tévés tehetségkutató elődöntőjébe a békéscsabai Varga Viktor is. A fiatalember óvodás kora óta szerepel, egész életében zenét tanult, több zenekarban is játszott, így nem szokatlan számára a színpad.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. emlékeztetőnek 2009. november 22. 14:28
Lemerem fogadni hogy te még ilyet sem tudnál, így szerintem nincs jogod lehúzni a másikat, majd ha bejutsz valahova és leteszel valamit az asztalra akkor emlékeztess.....Te egy tipikusan olyan ember lehetsz, aki egy könyvet a borító, illetve a hallottak alapján ítél meg....Szerintem előbb halgass egy pár dalt tőlük és majd azután alkoss véleményt...
-
15. emlékeztető 2009. november 22. 06:40
Hogyan fejezte ki magát a zsűri egyik tagja a második "versenyszámukat" követően???? IDIÓTÁK!!!!
-
14. VGS rajongó B-Matt sógor 2009. november 13. 13:37
Biztos büszkék lesznek rátok a baptista gyülekezet tagjai is, efelől ne legyen kétségetek :D Szurkolunk, remélem az első sorban lehetünk. Üdv mindenkinek
-
13. VGS - Viktor 2009. november 11. 23:26
Jaj de régen voltam már Gyulán. Nagyon szerettem ott lakni, biztos vagyok benne, hogy hamarosan meglátogatom.
És most szombaton mindent megteszünk, hogy büszkék legyetek ránk, még a Gyulai Baptista Gyülekezet tagjai is :P
Számítunk mindenki szavazataira -
12. Geri-VGS 2009. november 9. 10:02
Köszönjük a bíztatást:-D
Hajrá GyulaOrszág:-)
Most szombaton ( nov.14.) kiteszünk magunkért:-)
-
11. "Vajon?"2 2009. november 9. 09:30
Szavazzatok rájuk, ha tetszett:
http://www.rtlklub.hu/csillagszuletik/versenyzok/431 -
10. cool 2009. november 7. 21:57
hajrááááááááááááá!!!!Ti vagytok a legjobbak!!
-
9. Néző 2009. november 5. 20:28
Vocal Gag Session = ÖKÖRKÖR!!!!
-
8. zajic 2009. november 5. 19:57
Hajrá!!!
-
7. 6nak 2009. november 5. 17:44
Kit érdekel!!!?Jók és kész.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









