Erika, Áron és Denisz kutya blogolhat Szarvasról félmillióért

Mik ezek?
XA győztes élményeit a www.mierteppenszarvas.blog.hu oldalon követhetik az érdeklődők. A csapatot a zsűri közel ezer jelentkező körül választotta ki. A mindent eldöntő személyes állásinterjúkon a győztes csapat mellett Barna Béla, felesége Marika, valamint 2 gyermekük, és Edvi Zsófia, valamint barátja Ádám mutatkozhatott be az ötfős zsűri előtt.
A zsűri döntését Óvári András, Az Ország Legjobb Állása verseny ötletgazdája hirdetette ki, majd Babák Mihály, Szarvas város polgármestere gratulált a győztes élményellenőröknek, és egyúttal egy hónapra tiszteletbeli szarvasiakká fogadta őket a város lakóinak nevében.
„A közel ezer jelentkezőből a második fordulóba jutott 30 nevező rendkívül jó anyagokat adott be. Közülük 3 nagyon jó csapat jutott a döntőbe, akik a személyes interjúkon is remekül szerepeltek. A jók közül azt a csapatot választottuk ki, amelynek tagjai egyenrangú félként, de különböző nézőpontokat közvetítve számolnak majd be a blogban szarvasi élményeikről.
Emellett a döntésnél az is fontos volt, hogy képesek legyenek különböző generációkat is megszólítani, a saját korosztályuk tagjai mellett a fiatalabbaknak és az idősebbeknek is izgalmasan közvetítik a Szarvason szerzett élményeket” – mondta el a személyes állásinterjúk után Óvári András, ötletgazda, aki egyben az ötfős zsűri elnöki tisztét is betöltötte. „Harminc éve nyaralok Szarvason, és vagyok a város nagy rajongója. Szerettem volna tenni azért, hogy ezt a kedves Körös-parti várost azok is megismerjék, akik még soha nem jártak Szarvason, és azért is, hogy a szarvasiak, akik számára talán már természetes ez a gyönyörű közeg, újra felfedezzék a városuk apró szépségeit, és legyenek büszkék arra, hogy ebben a városban élhetnek” – tette hozzá Óvári András, a verseny célját taglalva.
A zsűri döntése alapján mindezeknek a szempontoknak a Tóth Erika, Kerekes Áron és a gasztroguru Denisz kutya alkotta csapat felelt meg leginkább. Erika hírszerkesztőként, rendezvényszervezőként és HR-szakemberként dolgozott korábban, barátja Áron pedig a nyíregyházi Sunshine rádió reggeli műsorának műsorvezetője, aki szabadidejében teniszt oktat Tokajban, és sportmeccsek szpíkereként is dolgozik. Augusztus 1-től pedig szarvasi élményellenőrként dolgoznak majd tovább. A döntő után a nyertes csapat egy próbaműszakot is teljesített. Erika és Áron éltükben először lovagoltak. Aztán eveztek, wellness-eztek, és az esti vacsorán a három döntős csapat együtt ünnepelt: megkóstolta a szarvasi kapusznyikát, a harcsapaprikást és persze a szarvasi szilvapálinkát is.
„Óriási az örömünk, és büszkék vagyunk, hogy rengeteg kiváló jelentkező közül esett ránk a zsűri választása. Emiatt is óriási a felelősségünk, hiszen sokan fogják figyelemmel kísérni, hogyan dolgozunk az ország első élményellenőreiként. Azt már a próbaműszak után elhatároztuk, hogy megtanulunk lovagolni.
Egy hónapig azon dolgozunk majd, hogy megszolgáljuk a tiszteletbeli szarvasi címet, és azok is kedvet kapjanak ellátogatni Magyarország egyik legkedvesebb városába, Szarvasra, akik korábban még soha nem jártak itt. Akinek van kedve velünk együtt felfedezni a várost, belekóstolni, milyen az élményellenőrök munkája, akár egy-egy napra, egy hétvégére is csatlakozhat hozzánk augusztusban” – fogalmazott Tóth Erika és Kerekes Áron.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. TeneriFeri 2011. július 26. 10:27
Az ismerősöm (aki a családjával jelentkezett és nem került be a 30-ba sem,) azt nehezményezte, hogy a tisztelt Szervezők még csak egy köremailt sem voltak képesek küldeni azoknak a jelentkezőknek, akik nem jutottak tovább. Ez igen nagy hiba! Ők már biztosan nem Szarvasra fognak utazni a közel jövőben...
-
9. TeneriFeri 2011. július 26. 10:21
ramusync! Nem, egyáltalán nem gyermekes családoknak szólt a kiírás. Eleve nem családoknak vagy pároknak, hanem 1 db ellenőrt kerestek. Csak valószínűleg egyedül nem nagyon jelentkeztek, mindenki a családjával szeretett volna egy hónapot lébecolni, így folyamatosan változtatták az amúgy sem kristálytiszta feltételeket.
Egy ismerősön pályázott a családjával. Ők mondták nekem, hogy jelentkezzek, mert egyedül több esélyem lenne. Már nem bánom, hogy nem jelentkeztem, felesleges időpocsékolás lett volna. Ha megnézzük a facebookon a "top"30-at, már az gyanús. Kevés köztük a valódi értékek iránt érdeklődő. Főként a nagyhangadó típusú emberek (családok, párok, CSAPATOK!) kerültek be.
A "top"3-at látván még azt gondoltam, hogy ha az a turista magazinos Barna ember (okosnak tűnt) nyer, még lehet valami jó az ügyből annak ellenére, hogy ő is vitte volna az egész pereputtyát. De így, hogy egy barnahajú agyilag teljesen szőkenőt (lásd denisz kutya) választottak?! A pasi majd reklámozza a várost a rádiójában, talán erre alapozott a bizottság.
Tóth Erika írását a blogon elkezdtem olvasni, de az első bekezdés végére sem jutottam, élvezhetetlen.
Valószínűleg ha egyszer mégis lesz kedvem Szarvasra menni (átutazóban már láttam), akkor nem a várható blog fog odavonzani...
-
8. belabarna 2011. július 25. 18:21
a feleségem neve helyesen: Mónika, kérem a beol szerkesztőit, javítsák
-
7. gordonnemis 2011. július 25. 10:32
Az viszont érdekes, hogy éppen most, amikor a város újra élesztette a kapcsolatot Nyíregyházával, elfogulatlanul éppen egy nyíregyházi pár nyert!
-
6. gordonnemis 2011. július 25. 10:29
ramusync
Egy hely népszerűsítésénél nem is az a cél, hogy negatívumokat írjon a bloggba. Ennek az egésznek viszont a város népszerűsítése a lényege. Olyan ez, mint egy reklám, és melyik reklámban látsz te negatív dolgokat hírdetni? Az ötszázezret pedig nézd meg úgy, hogy egy tv-s reklámban hány tized másodpercet kapnál. A TV2-őn meg máris több percig ment a műsor szarvasról! -
5. ramusync 2011. július 25. 10:18
Nem arról volt szó, hogy gyermekes családok indulhatnak?
t_lalának nagyon igaza van!! Bár előbb-utóbb úgyis kiderült volna, hogy ők azok, ugyanis egyedül nem hinném, hogy sok helyre elengedik őket.
Másrészt: ahonnan a pénzt kapják, oda nem rondítanak, minden csupa szép és jó lesz... -
4. csaba 2011. július 25. 08:48
Nem gondolom, hogy az ország legjobb, vagy legjobban fizető állása az, amely a cikkben szerepel. A félmiliós fizetés a nyaralásért nem is olyan sok, és csak 94.000 Ft-al kevesebb, mint Babák úr képviselősége után kapott 594.824 Ft-os választókerületi pótléka.Erre még rájön neki a másik félmilliót kitevő tiszteletdíjja és lakhatási támogatása, amelyet nem csak egy hónapra kap.
-
3. t_lala 2011. július 25. 08:13
1-es: igazad van, neme sem szimpatikus a srác! Olyan tipikus "nagyvilági" német feje van :S
-
2. t_lala 2011. július 25. 08:12
Én csak azt nem értem, hogy ezt a címet miért kellett előre kihirdetni??!?!?
Ennek úgy lett volna realitása, hogy "sima" vendégként végigjárja a szállodákat, kipróbálja a szolgáltatásokat, és inkognitóban véleményezi azokat.
Így hogy mindenki (minden vendéglátóhely) tudja, hogy kit kell agyonra "kényeztetni" nem fognak valós képet kapni, ill. adni.
Kár érte! -
1. közödd 2011. július 25. 08:09
Van pénz lehet szórni :)
Büszkék lehetnek a szarvasiak, hogy van mit kidobni az ablakon.
Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a választott gyerek elég unszimpatikus, röhej volt amit a tv-ben mutatott magáról :(
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Téli fogások savanyú káposztával
Hihetetlenül egészséges, olcsón és mindenhol beszerezhető, leves, saláta és gazdag egytálétel is készülhet belőle. Persze magában elcsipegetni sem utolsó, de érdemes e remek alapanyagot sokszor variálni!









