Elkészült a Borsodi Blue első albuma
Mik ezek?
XBorsodi László első blues formációját Virga Negra néven 2000-ben hozta létre, mellyel csodálatos éveket élt meg. A gitáros-énekes legfőbb vágya azonban egy saját dalokat játszó csapat volt, ezért 2005-ben megalakította a Borsodi Blue nevű quartettet.
A békéscsabai székhelyű együttes az első hanganyagát, a Hit The Road And Live The Blues-t három éve készítette el. Az öt számos EP-t napjaink egyik legsokoldalúbb gitárosa, a padovai származású Enrico Crivellaro ajánlotta a zenekedvelők figyelmébe, aki a Borsodi Blue-t az európai feljövő bluesgeneráció egyik legizgalmasabb formációjaként jellemezte.
A zenekar első teljes hosszúságú lemeze a napokban jelenik meg. A korábban már többször beharangozott Moonshine & Wine című CD-n tíz szerzemény található. A blues, a soul és a jazz határán mozgó, gazdag harmóniájú dalok zenéjét Borsodi László, míg a szövegeket Little G. Weevil jegyzi.
Az együttes névadójának technikás, ötletes gitárjátékáról, szenvedélyes énekéről, valamint muzsikustársai, Magda Lajos (billentyűs hangszerek), Pfeff Márton (basszusgitár) és Teleki Pál (dob) teljesítményéről csakis az elismerés hangján beszélnek a kritikusok. Az élőben felvett dalokban olyan kiváló zenészek is közreműködtek, mint az ugyancsak békéscsabai Pribojszki Mátyás, illetve Abbas Murád és Csizmadia Dávid.
A Borsodi Blue pénteken este mutatja be az albumot a békéscsabai Elefántban, ahol rendszeresen hallható Borsodi László és csapata.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









