Csuklótörésig pörgött Varga Viktor
Mik ezek?
XViktor Thomas Anders, az egykori Modern Talking énekese előtt lép fel Budapesten, a Syma csarnokban.
— Karácsonyra leptük meg a feleségemmel egy korcsolyával Vikit, aki egy szegedi kirándulás során próbálta ki a sporteszközt — mondta Varga János, az énekes édesapja, aki Békéscsabán a Szent-Györgyi gimnáziumban és a Közgében is tanít.
— A szegedi jégpályára vittem kirándulni 50 diákot, és ezt a bulit Viktor sem hagyta ki. Tavaly az öccse, Valentin kapott tőlünk egy profi korcsolyát, most Viktor. Mindketten kiválóan koriznak, de nem ismerik a veszélyt, különböző attrakciókat végeznek a jégpályán, forognak, ugrálnak. Budapesten egy ilyen mutatvány közben esett el Viki, és törte el az egyik csuklóját, a másik kezén zúzódást szenvedett.
Varga János elmondta, családi hagyomány náluk, hogy a gipszet levehetővé alakítják, vagyis elvágják, hogy például fürdeni tudjanak. Így tett Viktor is, hogy a gipsz ne zavarja, ne vonja el a figyelmét a pénteki fellépésén, ahova édesapja is ellátogat.
— Viki nemrég vett egy 50 éves Vespa motort, amilyenen Gregory Peck és Audrey Hepburn is robogózott a Római vakáció című filmben — magyarázta az édesapa. — Itthon, Békéscsabán szerelgettük, újítottuk fel, amikor a drótkefe egy darabja a szemébe ment, műteni kellett. Viki imádja az extrém sportokat is, ezekből is adódott kisebb-nagyobb balesete, de a kockázatok, a balesetei ellenére is kipróbál mindent.
Az édesapa elmondta, a felújított Vespa robogó feltűnik Viktor Szőkével álmodtam című videoklipjében is, bár a motorról a férfiak figyelmét elveszik a csinosabbnál csinosabb lányok. A lányok feltűnése nem véletlen, hiszen ahogy a dal szövegében is szerepel: „Szőkével álmodtam, barnával érkeztem, egy vörös lánnyal táncoltam, de mással ébredtem”.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Farsangi fánk
A farsangi fánk könnyű, illatos, világos szalag fut rajta körbe. A legfinomabb rumos baracklekvárral, de sodókkal, öntetekkel is remek!









