BEOL

Nagyon kevesen lehetnek, akik ne hallották volna, ne tudnának legalább egy-két sort a kuruc időket idéző nótából, a Csínom Palkóból, de nemcsak ez az oka, hogy a Porondszínház díszbemutatóján a közönség jó része a darab zárásaként együtt énekelt a szereplőkkel. Titok nincs, az ok, a kulcsszó: művészet. És a közönség tetszése a színházban ma is mindennapi kenyér, a legnagyobb jutalom.

Ez a Csínom Palkó nem az a Csínom Palkó, amit 1951-ben mutattak be Farkas Ferenc zenéjével és Dékány András szövegével. A zeneszerzőnek a mű meghozta a Kossuth-díjat. Nemzetközi sikerdarab lett. Ez a mostani nem rosszabb. Más. Ez is a kuruc korban játszódik, de itt most a történelem nem tudomány, hanem művészet, csak a képzelet segítségével lehet sikerre jutni benne.

A műfaja élőzenés porondjáték, etno-operett. Álljon itt az operett eddig leginkább épkézláb definíciója: „túlnyomórészt vidám alaphangú színpadi darab, prózai beszédekkel, énekkel és tánccal”. Most itt, a cirkusz porondján a klasszikus operett formát változtatott, új köntöst öltött magára, de visszanyúl a daljáték tradícióihoz is és népzenei alapokra helyezkedve teremti meg — a vélhetően sokak számára kedvelt műfajt — az etno-operettet.

Ezt, a hetedik változatot Zalán Tibor és Greifenstein János írta. A szövegkönyv olykor túltengő jókedvével, érzelmességével, sokszor a valós történelmi tények érintésével valóságnak tetsző látszatot kelt. A színpadi illúzió — a csapatmunkának is köszönhetően — valódi érzelmeket sugall; legyen az szerelem, igazi öröm, hazaszeretet vagy éppen a nemzetárulás elítélése.

Csapatmunkát említettem. Ebben kétségtelenül fontos szerepe van az „edzőnek”, a rendező Greifenstein Jánosnak, aki merész feladatra vállalkozott. Merészségének hátterében a klasszikus színpadot helyettesítő cirkuszi porond áll. A társulat egészével megoldotta az első hallásra lehetetlent. A színészek végig tudták mindhárom irányban tartani a kontaktust a nézőikkel. A Csínom Palkó első része különösen pörgős és változatos, azzá teszi a biciklik mozgása, amelyekről már-már elhisszük, hogy lovak, a Balassi Táncegyüttes folklórelemeket felhasználó tánca, Ferenczi György, az énekmondó, Bolya Mátyás, a Kobzos és a Tárogatós Szokolay Dongó Balázs.

A színpad — esetünkben a porond — szimbolikus fehér díszlete szép (tervezője a darab rendezője), nem másolata a valóságnak, csak a valóságos élet illúzióját kelti, de cselekmény nélkül lényegében üres és teljes hivatását akkor tölti be, ha megszólal rajta a cselekményt hordozó szöveg is, ha a gondolatokat és érzelmeket a színész szájából közvetíti a szó. Balogh Ádámot a méltóságteljes Szomor György elevenítette meg, emelkedett énekszólója emlékezetes marad.

Tege Antal Tyukodi pajtása vérbő karakter, elhisszük neki, hogy olyan ember, akiben benne lakozik a parancsnok, de az asszonyi parancsra meghunyászkodni is tudó férfi. A Terézt alakító Nagy Erika határozottsága nagyon emlékeztet a köztünk élő házisárkányokra.

Katkó Ferenc megvesztegethetetlen figurája még minta is lehetne a ma emberének. Csomós Lajos visszafogott komikusként az előadás humorának biztos pontja. Szőke Pál a szabadságához ragaszkodó, sorsát felvállaló, 18. századi betyárt állítja elénk. Gubik Petra és Bányai Ágota olyan szeretnivaló lányokat elevenítenek meg, akikért a Csínomok — Palkó és Jankó — mindenre képesek. A testvérek — Gulyás Attila és Vadász Gábor — földön járó, valós érzelmekkel megáldott fiatalemberekként jelentek meg a színen.

Czitor Attila Fürjessy bárója tenyérbemászó figurát és talán még most is élethű alakot ábrázol. Cseh Adrienn Améliája a buta, önhitt császári rokon, de nem csak a régmúltban élő nőre emlékeztet. Az előadás nem lényegtelen eleme, hogy a színészhallgatók (Burány Árpád, Hodu Péter, Bíró Gyula, Szőke Norbert, Terjék Attila, Üveges Réka és Urbancsok Balázs) közreműködése az előadás és a jövő szempontjából is fontos.