Ákos: médiadarlingként más lett volna az életem

Mik ezek?
X— Szindbád alakja nemcsak a legújabb kislemez és a turné kapcsán jelenik meg. Ha jól tudom, kamaszkorát is jelentősen befolyásolta.
— Krúdy Gyula Szindbádjának Huszárik Zoltán-féle értelmezése egész életemre kihatott. Krúdy-rajongásom óhatatlanul megjelenik abban, amit írok. De nem kell feltétlenül Krúdyt olvasni ahhoz, hogy az új dalt értelmezni lehessen.
— Pedig egy korábbi interjúban azt fejtegette, hogy hallgatóinak csak egy százaléka érti.
— Az ember sokáig arra vágyik, hogy megértsék, pedig ez nem lehet elvárás a közönséggel szemben. Néha egy-egy szó alatt is mást ért az egyik ember, mint a másik. Sokkal fontosabb, hogy neveltetéstől, műveltségtől függetlenül nagyon hasonló dolgokat éreznek azok, akik ezeket a dalokat hallgatják.
— Esetenként heves dobpergés kíséretében, néhol Andante stílusban szólalnak meg dalai. A másként előadott slágerek nyerhetnek más értelmet, megtöltődhetnek új tartalommal?
— Remélem, nem. Élvezem, hogy egy szál zongorával, vonóskar kíséretével vagy metálverzióban is játszhatom a dalaimat, így a régi számok is újként hatnak. Ha van lényegük, akkor az a hangszereléstől nem változik meg: a formai játék annyiban lényeges, hogy ébren tartja a figyelmem. Megértem, de furcsállva hallgatom azokat, akik 30 éve ugyanúgy adják elő a dalaikat. Félnek eltérni a bevált recepttől, mert a közönség az állandóságot szereti. Én szívesen kockáztatok, és örülök, ha van, aki ezt értékeli.
— Szavai mögött sejtem, hogy ön is rendre meglepődik a kritikákon, mely szerint már kiégett.
— Huszonhárom éve zenélek, tulajdonképpen a műfaj kialakult érdekviszonyain kívül létezem. Minden egyes lemezem kapcsán mindig ugyanazok írták, hogy végem van, kiégtem. Aztán több lemezt adtunk el és több ember előtt koncerteztünk, mint a kritikai hátszéllel futtatott kollégák. Médiadarlingként más lett volna az életem, talán nem akartam volna ennyire bizonyítani, fügét mutatni az okos bírálóknak. Úgyhogy köszönöm nekik, hogy nem hagytak békén. Mi a siker kulcsa? Fogalmam sincs. Jókor voltam jó helyen, de ezt mindig csak utólag lehet megállapítani. A sikerben 70 százalék a szerencse, a többit kemény munkával be kell satírozni. Ezt sokan elfelejtik.
Teljes interjú: Békés Megyei Hírlap, június 23.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









