A Jókai színház színpadra viszi Hobo új albumát
Mik ezek?
XHárom műfajt — a zene, a színház és a cirkusz — ötvözve, a kőkemény zenei alapot színészekkel és artistákkal „láthatóvá” varázsolva nyitja meg tavasszal a Porondszínház idei évadját.
— A cirkusz, a zene és a színház egybekötésével olyan lépés és feladat előtt állunk, ami Magyarországon előzmény és egyelőre következmény nélküli is. Remélem, a produkció megél legalább húsz előadást, mielőtt végleg betiltják — zárta csalafinta mosollyal „székfoglaló beszédét” a keddi sajtótájékoztatón Földes László, azaz Hobo, majd lapunk kérdéseire is válaszolt.
— A februári Fonogram gálaesten életműdíjat vehetett át. Miként értékeli ezt az elismerést annak fényében, hogy sokáig cenzúrázott és elhallgattatott szerzőként, ellenszélben dolgozott?
— Nem tartom magam sérült embernek, ezért nem számítottam erre, és nem is vágyom semmiféle kárpótlásra. Amit csináltam, sosem volt piaci áru, és nem is akartam a zenében észlelhető versenyben részt venni, nem kell senkit sem legyőznöm. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen utat jártam be, s mit teremtettem eddig.
— A kritikusok szerint ezúttal az új évezred legjobb magyar lemezét…
— Ők ezt mondják, de én nem hasonlítanám össze az eddigi albumokat. A lényeg, hogy a közönség jól fogadta.
— Már a Circus Hungaricus lemezborítója — a magyaros színekbe öltöztetett cirkusz felett gyülekező sötét viharfelhők, és az előtte álló megtépázott madárijesztő — is borús képet fest, a rockos zenei vonalról nem is beszélve. A színházi változatban is ez nyilvánul meg?
— A turné során tapasztaltam, hogy a közönség kívülről fújja a számokat — ilyet húsz éve történt utoljára. A mondanivalót éppen ezért nem hamisíthatja meg, hiszen az album éppen ettől sikeres. A színpad komoly változás, hiszen a művet más dimenzióba emeli. Azonban nem írja át: csupán kiegészíti azokkal a lehetőségekkel, amellyel a hallgató nézővé válhat.
— Az album a magyar valóságra hívja fel a figyelmet. Erre van szüksége a népnek?
— Nem feltétlenül fontos, hogy eltaláljam azt a korszakot, amelyben élek. Sosem terveztem előre, így minden — csalódás és kellemes meglepetés is — váratlanul ért. Mindig az ösztöneimre hallgattam.
A jelenkort kifigurázó előadásra készülnek
A Circus Hungaricust — több korábbi Hobo-előadáshoz hasonlóan — Vidnyánszky Attila viszi színpadra. A debreceni rendező elmondta: a közönség ne parádéra, hanem egy olyan, mély érzelmeket felkavaró, fájó és komoly produkcióra számítson, amelyben pontos diagnózist adnak a jelenről és leleplezik a giccses világot. Az előadások Békéscsabán — április végén és május elején, az evangélikus udvarban felállított Porondszínházban —, Debrecenben, a fővárosi Hősök terén és a kapolcsi Művészetek Völgyében lesznek láthatók.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. adafeda 2010. március 16. 19:41
Kíváncsian várom a gigaprodukciót, mert az évad eddigi előadásai nem kényeztették el a bérletes nézőket, hiszen egyik sem volt átütő siker.
Nem tudom miért büntette a bérletes nézőket a szinház-általam is tisztelt- vezetése azzal, hogy a sikerrel futó darabokra még kedvezményes belépési lehetőséget sem biztosított számukra?
Gondolom, nem szeretnék őket végleg elveszíteni!
Remélem ez az előadás kárpótol minket!
Egy 30 éve bérletes.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









