BEOL

Három műfajt — a zene, a színház és a cirkusz — ötvözve, a kőkemény zenei alapot színészekkel és artistákkal „láthatóvá” varázsolva nyitja meg tavasszal a Porondszínház idei évadját.

— A cirkusz, a zene és a színház egybekötésével olyan lépés és feladat előtt állunk, ami Magyarországon előzmény és egyelőre következmény nélküli is. Remélem, a produkció megél legalább húsz előadást, mielőtt végleg betiltják — zárta csalafinta mosollyal „székfoglaló beszédét” a keddi sajtótájékoztatón Földes László, azaz Hobo, majd lapunk kérdéseire is válaszolt.

— A februári Fonogram gálaesten életműdíjat vehetett át. Miként értékeli ezt az elismerést annak fényében, hogy sokáig cenzúrázott és elhallgattatott szerzőként, ellenszélben dolgozott?
— Nem tartom magam sérült embernek, ezért nem számítottam erre, és nem is vágyom semmiféle kárpótlásra. Amit csináltam, sosem volt piaci áru, és nem is akartam a zenében észlelhető versenyben részt venni, nem kell senkit sem legyőznöm. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen utat jártam be, s mit teremtettem eddig.

— A kritikusok szerint ezúttal az új évezred legjobb magyar lemezét…
— Ők ezt mondják, de én nem hasonlítanám össze az eddigi albumokat. A lényeg, hogy a közönség jól fogadta.

— Már a Circus Hungaricus lemezborítója — a magyaros színekbe öltöztetett cirkusz felett gyülekező sötét viharfelhők, és az előtte álló megtépázott madárijesztő — is borús képet fest, a rockos zenei vonalról nem is beszélve. A színházi változatban is ez nyilvánul meg?
— A turné során tapasztaltam, hogy a közönség kívülről fújja a számokat — ilyet húsz éve történt utoljára. A mondanivalót éppen ezért nem hamisíthatja meg, hiszen az album éppen ettől sikeres. A színpad komoly változás, hiszen a művet más dimenzióba emeli. Azonban nem írja át: csupán kiegészíti azokkal a lehetőségekkel, amellyel a hallgató nézővé válhat.

— Az album a magyar valóságra hívja fel a figyelmet. Erre van szüksége a népnek?
— Nem feltétlenül fontos, hogy eltaláljam azt a korszakot, amelyben élek. Sosem terveztem előre, így minden — csalódás és kellemes meglepetés is — váratlanul ért. Mindig az ösztöneimre hallgattam.